• Jogosultság a PET/CT vizsgálatra

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Nagykálnai Tamás!

        Köszönet a válaszért. Kiegészítés képpen megírom az Astler-Coller stádiumot: C1 (M81443, C1850, C7980) .

        Kapom a FOLFOX 4 utókezelést, amelyből 12 -t irányzott elő a szakorvos.

        Ön azt írja, hogy jó lett volna korábban észrevenni.

        Miután rendszeresen járok csontritkulás és egyéb más szürővizsgálatokra évente, 2009 októberében kiderült, hogy kisebb mérvű csontritkulásom van. A szakorvos felírt rá egy rágótablettával kombinált gyógyszert (a nevét már nem tudom), aminek szedése következtében, vagy attól, már jelentkeztek hasi panaszok, puffadás, székrekedés, de még az orvos is a csontritkulásra felírt gyógyszernek tulajdonította, leállította, mást írt fel, azután azt is egy hónap elteltével leállította, mert a tünetek itt is jelentkeztek. Hozzá kell tenni, hogy a gyógyszer tájékoztatójában ezek a tünetek, mint mellékhatások fel voltak sorolva. Ezért nem gondoltam rosszabra.

        A tűdőműtétet követően három havonta rendelte el a tüdőgyógyász-onkologus orvosom a hasi ultrahang vizsgálatot a mellkas CT. mellett, amelyken részt is vettem.

        Igen az Ön által leírt tünetek 2009 októberében jelentkeztek. A tüdőgyógyász szakorvosom el is küldött CT vizsgálatra, de ott csak a mellkas CT-t végezték el ( a hasi CT vizsgálat elvégzéséről csak számlát állítottak ki, de a vizsgálat nem készült el.

        A 2010.februárban elvégzett ultrahang vizsgálat sem mutatta ki a daganatot, csak a  laboratóriumi nagylelet, és a colonoscopia derített fényt a betegségre.

        Sajnos a fentiek miatt nem bízom az ultrahang vizsgálatban, és miután a CT vizsgálat is csak kontrasztanyag adásával mutat értékelhető adatot, igy nálam ez sem jöhet számításba, mert mint írtam kontrasztanyag érzékenységem van. Emellett asztmás, gyógyszerallergiás, és virágpor allergiás is vagyok. A colonoskópia pedig csak a vastagbél vizsgálatára korlátozódik, és az egyéb esetleg májra, hasnyálmirigyre stb.-re terjedő áttéteket csak a PET/CT-vel lehetne kiszűrni

        Tehát marad a PET/CT vizsgálat, amit úgy látom a magas költsége miatt nem mindenkinek adnak meg.

        Bocsánat, hogy bő lére eresztettem a mondókámat, de mindezt mások okulásáért írtam meg!

        Kérem a fent megadott Astler-Coller stádiumot is sziveskedjen értékelni a számomra.

        WEBBeteg szakértő válasza a egyéb témában

        Kedves Kérdező!

        Kérem, a kérdés előzményét is csatolja a doktor úrnak, szakértőink napi több kérdésre válaszolnak, és a pontos előzményekre is szükség van a korrekt válaszhoz, köszönjük megértését.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.


        Kérdés: 2010-05-31 12:49:29; Megválaszolva: 2010. május 31., 12:49

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr! Tavaly októberben perforált a vakbelem 13 óra várakozás után megműtöttek,1 cm-ert ki is kellett venni a belemből,de azóta ezzel nincs nagyobb panaszom. Az ultrahangot csináltak a következő érdekelne: A máj kissé nagyobb...
        Tisztelt Dokktor Úr! Tudna abban Nekem segíteni, hogy az Interneten pár helyen olvasható Mirena spirál negatív pszichiátriai mellékhatásainak mennyi a valóságtartalma? Most szeretném felrakatni és kicsit megijedtem. Köszönettel: Izabella
        Tisztelt Doktor Úr! A múltkor már segítségemre volt abban, hogy az alábbi eredményem Hepatitis B vírus elleni oltottságot jelent: HbsAg negatív anti - HBs pozitív anti - HBc negatív Vélemény: A mintában HBV surface antigén specifikus...
        Tisztelt Doktornő! A minap voltam vérvételen és szeretném kikérni a véleményét,mert sok eredményem határon van.Kell ezekkel az értékekkel foglalkoznom vagy Nem?Ezidáig mindig tökéletes volt a vérképem.Ezek az adatok nem utalnak leukemiara...
        Tisztelt Doktor Úr! Lassan három éve próbálkozunk babával sikertelenül.36-éves vagyok,még nincs gyermekem,nem volt vetélésem.Ciklusaim szabályosak,28 naposak. Vizsgálatok során semmi problémát nem találtak egyikőnknél sem, ezért az orvos...
        Tisztelt Doktor Úr! Nemrég erős alhasi görcsökkel vérzés jelentkezett és a vérzéssel nagy szövetgubó távozott,amiben voltak valamik. A nőgyógyászom azt mondta vizsgálatot követően, hogy spontán vetélésem volt. Azt mondta nem igényel...
        Tisztelt Doktornő/úr! 25 éves vagyok, 180/75 kg izmos,heti 5x sportolok. Reggelente mérem a cukorszintemet ami éhgyomorra 5-6.5 között. Étkezés után egy órával 7-9 között. Majd rá egy óra múlva 6-7 között szokott lenni. Mértem úgy is...
        Tisztelt Doktor Úr! Ma kaptam meg a labor eredményemet,minden évben szoktam csináltatni egy általános vérképet, és a pajzsmirigy szintemet szoktam ellenőriztetni, mert (kezelt) pajzsmirigy alul működésem van.Szerencsére ez az érték megfelelő...
        Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi Hepatitis B szerológiai leletet kaptam: HbsAg negatív anti-HBS pozitív anti-HBC negatív anti-HBC Igm negatív Tudna abban segíteni, hogy ez mit jelent? Kell aggódnom az anti-HBS pozitivitás...
        Üdvözlöm, Csináltattam egy teljes labort. Szinte minden értékem megfelelő, kivéve kreatinin 33 lett, illetve a vizeletben a fehér és a vörös vérsejt is pozitív. Charot-Marie-Tooth izombetegségem van, ez okozhatja a csökkent kreatinin...