• Fáradtság vagy komolyabb baj?!

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves Doktornő! A helyzet a következő: szombat éjjel nagyon rossz álmom volt, ami után egésznap idegeskedtem (mindent túlagyalok általában), estére elszállt, találkoztam a barátaimmal, és ahogy velük voltam kedvetlennek éreztem magam teljesen, ami eléggé megijesztett, és azóta tart, hol kedvetlennek érzem magam, hol nem. Utána kerestem a depresszió tüneteinek, rettegek a depressziótól, mert alapból egy teljesen életvidám ember vagyok, de mégis szombat éjjel óta mintha nem lennék teljesen a toppon, mintha nem lenne kedvem semmihez, de közbe mégis, a feladataimat normálisan csinálom, viszont teljesen megvagyok zavarodva, mert hol úgy vagyok ezzel az egésszel hogy nem foglalkozok vele, majd elmúlik, hol pedig hogy "úristen én depressziós vagyok". Az emberekkel is akikkel körbevagyok véve egésznap nevetgélek mint mindig, de mégis egésznap a fejembe van ez az egész, és emiatt kicsit mintha visszább ugrottak volna a jó érzelmeim, és a semleges lenne előtérbe. Most is ahogy olvastam a depresszió tüneteit, az összeset ahogy olvastam elképzeltem magamon és eléggé megijedtem, nem is beszélek valami sok emberrel, és azt is érzem, hogy jelenleg nincs kedvem emberekhez, de ha arra gondolok hogy ma este megyek moziba és lehet szórakozni is, úgy pedig van. Annyira idegeskedtem emiatt hogy 2 napig felkeltem hajnalba többször is, tegnap nyugodtan aludtam és aludtam is normálisan. Sportolok és ahhoz van igazítva az étrendem is. Olyasmi érzés mint a kényszergondolatok, hogy vissza-visszatérő érzés, egy kis ideig elmúlik, és utána megint, csak van amikor semennyire nem érzem, és van amikor jobban, és ez nagyon zavar és eléggé szorongok emiatt az egész miatt. Csak egy átmeneti állapot ez az egész vagy kezdődő depresszió? Köszönöm a választ!

        Dr. Pálvölgyi Rita válasza a rossz álom témában

        Tisztelt Kérdező, Nem szoktunk néhány napos tünetek alapján depressziót véleményezni. mindenkinek "joga van" arra, hogy időnként rosszabbul érezze magát. Nem lehet, hogy az álom tartalma dolgozik tovább, és az okoz nyomottságot? Minden esetre, remélem, hogy mire ezt olvassa, túl van a rossz időszakon. A depresszióról írtam én is a honlapomon, esetleg olvassa el. /http://harmoniamuhely.hu/a-depressziorol/. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Pálvölgyi Rita
        pszichiáter, pszichoterapeuta Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Pálvölgyi Rita

        Kérdés: 2017. április 12., 17:50; Megválaszolva: 2017. április 15., 09:52

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm! 3 éve kezdődött a jobb lábszáramon hátul a fájdalom! Ez olyan, mintha az izom görcsbe rándulna és nem állandó a helye ahol fáj, de mindíg a jobb lábdzáramon hátul, hol lent hol fent hol középen. Ilyenkor mozgatnom kell a lábam...
        Hisztamin intolerancia labor vizsgálatom eredménye 14,4 lett., alig az alsó határ felett. A vizsgálatot azért kértem, mert a laktoz és glutén intolerancis diétam mellett több, mint fél éve erősödő olyan allergiás reakcióim jelentkeznek, mint...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Azt szeretném megtudni,hogy a combomat a térdemig hidegebbnek érzem a bal lábamon mint a jobbon,és mintha kicsit zsibbadna,ezt okozhatja-e a porckorongsérvem?Vagy más oka lehet?
        Tisztelt Doktor Úr! Két napja szedem a Savulin nevű tablettát, mert a felfázásom nem múlt el a Morual nevű készítménytől és hurutosan is igen erősen köhögni kezdtem. Fehér és zöld köpet is jelentkezett. A Savulin-t a Morual után 3 nappal...
        Kedves Doktornő! A problémám a következő volna: viszonylag kis mennyiségű alkohol (egy kupica pálinka és egy pohár bor) hatására másnapra nazális lesz a hangom. Mintha valami eldugulna a fejemben. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez Ön...
        Tisztelt Szakértő 2017. 08.17. én kerültem kórházba nyelőcső varix vérzéssel, amit elláttak, 7db gyűrű felhelyezésével. Utána néhány héttel befeküdtem a kórházba, ahol végstádiumú májchirrosist állapítottak meg (fibroscan...
        Tisztelt Doktor úr/nő! A problémám elég összetett. Kezdődött úgy, hogy fájt a kezem- kézfejem, illetve ujjaim. Majd folytatódott az egész karomra kiterjedve. Illetve fájt a hátam is. Mindez csak a bal oldalon. Azóta ezek megszűntek, nem...
        Tisztelt Doktor úr! Nagyjából 2 éve vannak jelen az alábbi panaszaim: Ha pl megnyomom a hasam (köldököm körül), az alhasam, illetve így egész végig a hasam, akkor érzek egy enyhe, kellemetlen, leginkább tompa érzést. Ez állandóan jelen...
        Kedves Doktor Úr! Az lenne a gondom, hogy kb-egy hónapja torok fájással és rossz közérzettel mentem orvoshoz. Kaptam antibiotikumot, de nem javult, majd a nyelvemen hólyagok jelentek meg amire ecsetelőt kaptam.Sokkal jobb nem lett, majd a...
        Tisztelt Doktornő! Jobb oldalt fejemben tompa zsibbadós érzés fog el naponta, az érzés elmúlik, majd később újra érzem. Bal oldalt a halántékomnál lüktet, már-már pattog az ér a fejemben. Ezekkel egy időben furcsa, nehezen leírható...