Crohn-betegség? Kórszövettani eredmény

Tisztelt Doktor Úr, szeretnék véleményt kérni Öntől, gyermekem jelenlegi állapotát illetően, olyat, ami a gyulladásos bélbetegségre vonatkozik, az előzmények tükrében. Kérem írja le számomra is érthetően, hogy valójában mit jelentenek pontosan a szövettani vizsgálat eredményében szereplő latin kifejezések. 2016,decemberében felső légúti betegség kapcsán kapott a fiam antibiotikumot (kétfélét egymást követően). Aztán jött az influenza, magas lázzal, és folyamatos hasmenéssel. Négy tünetmentes nap után ismét jelentkezett a hasmenés, amihez hőemelkedés társult, 10 nap után kerültünk gasztroenterológiai szakrendelésre, akkor már véres széklettel (nem tudjuk, hogy ezt megelőzően volt-e vér a székletében, mert azt sajnos addig nem figyeltük), erősen legyengült állapotban. Mostanra lettek eredményeink, ezeket bemásolom ide: Kórszövettani eredmény I. A termianlis ileumból származó biopsziában vékonybél nyálkahártyarészlet látható. A lamina propriában focalis aktív krónikus gyulladás mellett néhány fókuszban cryptitis jelei is megfigyelhetőek. Pseudopyloricus metaplasia nem látható. A gyulladásos beszűrődéshez focalisan a bolyhok rövidülése és kiszélesedése társul. Több szintet megvizsgálva epitheloid granulomát nem látni. Paraziták nem észlelhetőek. Dysplasia és malignitás jelei nincsenek. A szöveti kép focalis aktív, krónikus ileitisnek felel meg. II: A coecumból származó biopsziában vastagbél nyálkahártyarészletek láthatóak. A crypták focalisan enyhe fokú abnormitást mutatnak, amihez egy-egy fókuszban neutrophiles cyptitis társul. Focalisan a krónikus gyulladásos sejtek száma is emelkedett a lamina propriában és több szintet megvizsgálva, egy viszonylag laza szerkezetű epitheloid granuloma megfigyelhető. Parazitákat nem látni. Dysplasia és malignitás jelei nem figyelhetőek meg. A klinikai kérésnek megfelelően formális eosinophil granulocyta számlálás megtörtént. A terminalis ileumból származó biopsziában egy nagy nagyítású látótérben átlagosan négy eosinophil granulotcyta látható, míg a vastagbél nyálkahártyában átlagosan kettő eosinophil granulocyta figyelhető meg. A szöveti kép a klinikai differenciál diagnózisban felvett eosiphil colitist nem támogatja. Megjegyzés: Mikroszkóposan focalis aktív krónikus ileitis és focalis aktív krónikus colitis látható granulomával. A megfelelő klinikai kontextusban a szöveti kép enyhe aktivitásti jeleket mutató Crohn-betegségnek megfelel. Klinikai korrekció szükséges. Diagnózis: I. Terminalis ileum: Focalis, aktív, krónikus ileitis. II: Coecum biopszia: Focalis, aktív, krónikus colitis granulomával. Szöveti kép mikroszkóposan enyhe aktivitást mutató Crohn-betegségnek megfelel. Kérdésem lenne még az is, hogy a Modulen IBD tápszerrel, mennyi ideig érdemes próbálkozni, mert nagyon nem szeretnénk szteroidot adni a gyereknek, de hét napja issza a tápszert, és napi három nyákos-véres híg széklete van mellette. Előre is köszönöm a válaszát.

Dr. Plósz János válasza Crohn-betegaség témában

Az endoscopos kép illetve leírás nélkül elég nehéz érdemileg nyilatkozni. A vékonybél (terminalis ileum) képe enyhe, nem specifikus gyulladást mutat, de a vakbélből (coecum) vett, mintában lévő granuloma (speciális küllemű sejtek alkotta csoportosulás) viszonylag specifikus Crohn-betegségre. Ennek ellenére a klinikai lefolyás illetve utánkövetés tudja majd eldönteni, hogy egy egyszeri antibiotikum okozta vékony- és vastagbélgyulladás vagy induló Crohn-betegség a probléma. A Modulen mellékhatást nem okoz, így a használata tartósan is javasolt. Mindenképp javasolnám probiotikum pár hetes használatát és ha nem alakulnak a panaszok, lokálisan a bélben ható szteroid-származék (budesonid) segíthet.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 12.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Kislány szedhet-e fitoösztrogén...
Tisztelt Doktor Úr! Kilenc éves kislány foltos kopaszodására ajánlottak olyan étrendkiegészítőt, amelyben fitoösztrogén is van,szója izoflavont tartalmaz. A...
Baba cipő dilemma
Tisztelt Doktornő! Kezdő édesanyaként a gyermekcipő vásárlás komoly dilemmát jelent. Környezetünkben van, aki kizárólag a szupinált cipőket favorizálja az...
Csuklás oka
Kedves Doktornő! Az elmúlt napon hirtelen felállást követően pár perces csuklást tapasztaltam többször is. Korábban is történt már ritkán, evést követően az...
Alacsonyabb neutrofil szám kóros?
Marcius 7-en 47,8 volt (50-70) marc 31-en 47,4 volt (50-70) tehat mindig kicsit alatta van a Neutrophyl %. Augusztusban: neutrofil granulocita 1,8 (2,5...
Székelés utáni viszketés
Tisztelt Doktor úr! Kb. 3 éve küzdök fenéktáji viszketéssel. Több orvosnál is jártam, 3 évvel ezelőtt még aranyérrel diagnosztizáltak, azokra kenőcsöt...