Szédülés, trombózis

Tisztelt Doktornő! Tavaly májusban átestem egy agytrombózison másodlagos vérzéssel. 2hét kórházi kezelés majd otthoni pihenés után viszonylag gyorsan visszatértem a munkába. A problémám az, hogy azóta is előjön, hogy szédülök, kótyagos vagyok, egyensúlyzavarom van. Egy ideig a neurológusom a betegség utohatására fogta ezeket, viszont a tegnapi kontrollon azt mondta, hogy már túl sok idő eltelt, nem tudja az okát, de biztos hogy nwm a betegség okozza. Nem rendelt el semmilyen vizsgálatot, csak ő vizsgált meg, úgy látja minden rendben van. Ön szerint mi okozhatja a panaszt? Javasol vmilyen vizsgálatot? Köszönettel, P. N.

Dr. Kerekes Éva válasza szédülés témában

Tisztelt Érdeklődő! Nem, látatlanban nem javasolok semmilyen vizsgálatot. A neurológiai státusz alapján nagy biztonsággal eldönthető, van-e újabb trombózisra utaló tünete. Bizzon orvosában, s beszélje meg a szédülését háziorvosával (belgyógyászati vagy gégészeti, rheumatológiai, valamint lelki eredetű is lehet. Gyógyulást kívánok

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. január 19.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Mi okozhatja a régóta fennálló...
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint 5 éve egy intenzív hányással párosuló erős szédüléssel kerültem kórházba (stroke, neurológia). Mivel semmi kóros problémát nem...
Alcsony pulzusszám pajzsmirigy...
Tisztelt Doktornő! 75 éves vagyok. Régen pajzsmirigy túlműködés, 2016-tól alulműködés a diagnózis, a TSH szinten van tartva Letrox gyógyszerrel. A...
Szédülés és beszéd akadás
Tisztek Doktornő! Menyasszonyom kB. egy héttel ezelőtt elkezdett alkalmanként szédülni. A szédülés általában nem tart soká, de ilyenkor a beszéde is egy...
Szédüléses érzés 2.0
Tisztelt Dr. Dunás-Varga Veronika, 2022.12.27. 21: 31-kor kaptam öntől választ és arra szeretnék újra írni önnek. Remélem visszanézhető a korábbi válasza,...
Szédüléses érzés
Üdv, Kicsit komplex kérdésem van és iránymutatást szeretnék kérni, merre menjek tovább. Kifejtős rész: Kb. egy évvel ezelőtt (talán kicsivel több) a covid...
Enyhe szédülés bizonyos pozícióban
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hónapban részt vettem egy online informatikai képzésen ahol a napok nagyrészében a számítógép előtt kellett ülnöm és nem is...