GPT (ALAT) magas érték.

Jó napot doktor úr / doktor nő! Tegnapi nem folyamán voltam vérvételen és a következő két érték esett a nem megfelelő tartományba: MPV: 7 GPT (ALAT): 69 Utána olvastam neten és eléggé megijesztenek, amiket olvasok, elég hypochonder vagyok ráadásul. 21 éves, túlsúlyos, 192 centi és 110 kiló. Viszonylag gyakran fogyasztok alkoholt (heti 2-3 szor) (azt hiszem vervetel elott 2-3 nappal is ) Van okom aggódni? A válaszát előre is köszönöm!

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza laborlelet témában

Kedves Kérdező! Az MPV önmagában nem értékelendő és nem is jelentős az eltérése. A GPT valóban magasabb, ami májenzim, máj eltérésre utal, önmagában szintén nem nézzük, magas GOT és bilirubin egyértelműen máj mellett szól, valamint ha a GGT is magasabb. Mindenesetre Önmaga megválaszolta a kérdést, elsőkörben zsírmáj, elhízás esetén, illetve alkohol okozza. Ezeket kell korrigálni, diétázni, fogyni, és alkoholt csak mérsékelten fogyasztani alkalmanként, hogy ne okozzon károsodást. Emellett három hónap múlva meg lehetne nézni. Ha akkor is magas esetleg vírusszerológiát nézni, de nem hiszem, hogy ne az első két ok lenne a háttérben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. február 07.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Leletek, zsírmáj
Kedves Doktornő! 24 éves férfi vagyok, tavaly, 2022 jűniusában egy vérvétel és hasi ultrahang során enyhe nem alkoholos zsírmájat és májmegnagyobbodást...
Magas labor eredmény
Tisztelt Doktornő! 24 éves Psoriasis Arthrica betegségben szenvedő fiam laborjában az alábbi eredmény aggaszt: NRBC% (percentage of nucleate red blodd cell)...
Laborerdmények
Kedves Doktornő! A legutóbbi laborleletemben a karbamid értékem 3,0 mmol/l volt. A helyi labor szerint ez alacsony, mert a referenciaérték 12,8 - 24,8. Elírás...
Magas amiláz
Kedves Doktornő! Laborvizsgálaton voltam, az eredmények alapján egyedül az, amiláz van referenciatartományon kívül 28-100 a referencia, és nekem 118 lett az...
Lelet kiértékelése
Tisztelt Doktor Úr! A mellékletben található vizsgálat eredményeinek kiértékelésében kérném a segítségét. Mire utalnak ezek az értékek, valamint kell-e...
Vérvétel kiértékelése
Tisztelt Doktor Úr! 2022. június 30-án vérvételen voltam magánlaborban. Mellékelten elküldöm, szeretném ha „röviden” kiértékelné nekem. Sajnos úgy látom,...