Genitális herpesz terhesség alatt

Tisztelt Doktor Úr! Kb. 12 éve szenvedûnk a férjemmel a genitális herpesztől. Neki nagyon ritkán jön ki, 2 évente, nekem 2 havonta! Többször alkalmaztunk már Aciclovir illetve Telviran kúrát hosszan. A kúra lejárta után 1-2 hónappal nekem visszatértek a hólyagok, majd újra 2 havonként jöttek. Babát szerettünk volna, a nőgyógyászom azt mondta, ha már rég óta megvan a herpesz, akkor nem okozhat gondot a babának. Nyugodt is voltam a terhesség alatt. Kb. 2-szer jött ki. Első, illetve utolsó trimeszterben. Minden rendben zajlott a 36-dik hétig, amikoris a doktorom UH-on felfedezte, hogy a kicsinek bal oldali agykamra tágulata van. Nagyon megilyedtünk. 39. hétre, általam kért császárral jött a világra a kislányunk 9-10-es Apgarral, 49 cm-rel, 3050 g-mal. Minden úgy tűnt, rendben van. Majd, amikor a kislányom 3 hónapos lett epilepsziás görcsei lettek (West-sindróma) és azMR kimutatta, hogy részleges agyi fejlődési rendellenessége van. Azóta eltelt 3 év. A poklot poklát megjártuk. A kicsi fejlődésben elmarad kortársaihoz képest szellemileg is, mozgásban is, bár külsőleg, fizikálisan teljesen ideális formás. Mikrokefáliát is megállapítottak, de nem súlyos mértékben. Jó néhány genetikai vizsgálaton vettünk részt, kutatva az okokat. Semmi sem, derült ki! Annyi, egy külföldi laborban, hogy találtak egy bizonyos fajta genetikai eltérést, de az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem tudják, definiálni, ismeretlen! Jelentheti ez azt, hogy okozhatta a betegséget, de azt is, hogy teljesen ártalmatlan. Mi, szülők is részt vettünk mindenféle kutatásban, velünk minden rendben, semmilyen elváltozás, előzőekben említett genetikai eltérés sincs. Kérdeztem mindenhol az orvosokat, hogy a herpesz okozhatta-e, de nem kaptam egyértelmű választ. Többen hajlottak arra, hogy a herpesz nem, ilyen problémát nem okoz. (Persze az interneten pro és kontra lehet olvasni mindent!) Három év megpróbáltatásai után szóba került a testvér vállalása. 4 hónapja szedjük a férjemmel az Aciclovir AL 400-at, hogy gyengítsük a vírus előfordulását. Azóta semmilyen panaszom nem volt. Olvastam dán kutatásokról, ahol biztonsággal szedték az anyák a terhesség alatt az Aciclovirt. Ez lenne a fő kérdésem nekem is. Szedhetem megelőzésképpen folyamatosan az Aciclovirt a terhesség teljes ideje alatt? Esetleg csökkentett dózisban? Ha igen, hogyan mit javasol? Mindent meg szeretnek tenni azért, hogy ez a baba egészséges legyen, ne kelljen átmennie/-ünk ugyanazokon a dolgokon, mint a kislányommal. Várom mielőbbi válaszát! Köszönettel, Török Ildikó

Dr. Pétervári László válasza Egyéb témában

A genitális herpesz kezelése a fennálló tünetek gyógyítását jelenti, maga a fertőzés nem szüntethető meg. Minden esetben szájon át szedendő vírusellenes gyógyszer adása szükséges, annak ellenére is, hogy a tünetek maguktól is meggyógyulnak., Amikor átlagosan kéthavonta (évente 5-6 alkalommal) újulnak ki a tünetek, a gyógyszert - leggyakrabban acyclovirt tartalmazó készítményt - tartósan kell szednie a betegnek, legalább egy éven keresztül. Fertőzés a terhesség alatt: Speciális eset a terhesség során elszenvedett herpesz fertőzés. A magzat fertőződésének kivédése érdekében, nem szabad késlekedni a vírusellenes gyógyszer szedésével. Amennyiben az anyának a szülés környéki időszakban tünetes, császármetszéssel kell a gyermeket világra segíteni. Az újszülöttkori fertőzés esetén, ugyanis igen gyakran alakul ki szövődmény, a bőrtünetek mellett pedig a súlyos esetekben vérmérgezés, májgyulladás, tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás is jelentkezhet. A tüneteket mutató terhes asszonyoknál mindössze egy százaléknál kisebb arányban várható a magzat fertőződése, ami ultrahangvizsgálattal (a méhlepény károsodása, máj- és lépduzzanat) ismerhető fel. A születendő magzat azonban 40-60%-os eséllyel fertőződhet a szülőcsatornán keresztül, ami szintén súlyos fejlődési rendellenességekhez, például agyvelőgyulladáshoz vezethet. A nemi szervi herpeszek egyébként nem zavarják a terhességet és a szülést sem, aminek oka, hogy a fertőzésen már átesett kismamák szervezetében a magzatot is óvó ellenanyagok termelődnek. Veszélyesnek kizárólag azok az eseteket minősülnek, amikor az elsődleges fertőzés súlyos: ez egyrészt spontán vetélést okozhat a terhesség első harmadában, később pedig akkor járhat halálos kimenetellel a magzatra nézve, ha a terhesség végéig nem termelődik elég ellenanyag az anya szervezetében.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. április 24.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Nőgyógyászati /Endokrin problémák,...
Kedves Doktornő / Doktor Úr! Nőgyógyászati, endokrinológiai problémákkal kapcsolatban érdeklődnék elsődlegesen, illetve említek, majd olyan véreredményeket...
Lehet baja?
Tisztelt doktor/doktor nő! Sajnos az történt, hogy Szeptember 19-23. menstruáltam és valahogy bennem maradt egy tampon, nem éreztem semmit és a zsinórja se...
Császármetszés utáni menzesz
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly novemberben szültem császármetszéssel, február közepéig szoptattam. A menzeszem januárban már megjött és egészen májusig a...
Vizes folyás
Kedves Doktor Úr! Soha nem szültem és egészséges életmódot folytatok. Tavalyi leletemen ez van: tátongó méhszáj, portio folytatásában rendesnél kisebb uterus...
[email protected]
Szép estét! Azt szeretném mondani, hogy hormonzavaral küszködök és rendszertelen a menstruációm is! Lenne egy kérdésem is! Párommal szexuális életet élünk és...
Ez mit jelezhet? Terhesség, vetélés?
Tisztelt Doktor Úr! Azzal a panasszal/kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy 4.napja késik a menstruációm, 3 pozitív tesztem van, a tegnapi a legerősebb. Néha...