Reflux és gyomor fájás

Tisztelt Doktor Úr! Először is nagyon köszönöm az előző levelemre adott választ. Tanácsát megfogadtam, emésztő enzim és probiotikum szedésével megszűntek a hasi panaszaim, az emésztési problémáim. Most a másik nagy problémám miatt írok. Már sok éve refluxos vagyok, vannak panaszmentes időszakaim, de sajnos van olyan időszak, amikor is nagyon szenvedek tőle. Most éppen ilyen időszakot élek., Ami elkeserít az az, hogy utóbbi időben a megszokott panaszaim mellé társult egy szinte elviselhetetlen hátfájás is. Tegnap este elkezdett fájni a gyomorszájnál a gyomrom elég erősen, vacsora után kb 2-3 órával. Ezzel egy időben nagyon erősen fájt a hátam is, a gerincem, középtájon, kisugározva az egész hátamra. A gyomromból kiinduló nagyon erős fájdalom végig hasított a mellkasomon felfelé egészen a torkomig és közben a hátam is nagyon erősen fájt. Ez a hátfájás nagyon megvisel, ilyen fájdalmat nem nagyon éreztem még. Ez a fájdalom nem folyamatos, valamennyi időre megszűnik a gyomorfájással együtt, majd ismétlődik. Az elmúlt éjszaka szinte semmit nem tudtam aludni. Valamikor hajnalban csendesedett a problémám, amikor rövid időre el tudtam aludni. A mai napon a délelőttöm panaszmentes volt, ebéd után kb 1 órával újra kezdődött minden. Kevés túros tésztát ettem. Miután elkezdett fájni újra ettem egy keveset, főtt krumplit. 2 óra hosszáig jól voltam, de azután megint elkezdődött minden elölről. Két éve volt gyomortükrözésem, a német orvos vejem révén Németországban végezték. Akkor a reflux mellett a gyomromban felmaródást mutattak ki, helicobacter pylori nem volt. Annyit mondtak nekem még, hogy rövid a nyelőcsövem. Ezt én úgy gondolom, azt jelenti, hogy rekeszsérvem van. Ott jóváhagyták a refluxra itthon több évvel ezelőtt felírt Pantoprazol Sandoz 40 mg napi 2x szedését. Most fogalmam sincs, mivel enyhíthetném ezt a szörnyű fájdalmat. Lehet, hogy már túl régen szedem ugyanezt a gyógyszert, talán másik fajta savcsökkentőt kellene szednem. Tudom, el kellene mennem orvoshoz, de ha egy mód van rá, én nem szeretnék. Doktor Úr mit tanácsol nekem? A hátfájásom összefügg a refluxszal? Az én koromban már gerinc problémám is lehet. Étvágyam változatlanul jó, a súlyomat tartom, erőnlétem is jó. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:

Dr. Plósz János válasza Hátfájdalom témában

A reflux nem okoz hátfájdalmat, ilyen erősségűt végképp nem magyaráz (esetleg rekeszsérv jelentős és gyorsan kialakuló tágulata okozhatna ilyet). A panasz hátterében állhat gerinc (csont-izom-ideg) eredet, de akár szívprobléma is. Ismétlődés esetén mindenképp kivizsgálás javasolt (kardiológia-rheumatológia-gastroenterológia).

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 25.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Tartós hátfájdalom
Kedves Doktornő! 4 hónapja fennáló hátközepi fájdalmam van, mellkasba kisugárzik, oldalra bordák felé is. Időnként változó mértékű légszomj és nyelőcső égő...
Izomfájdalom?
Tisztelt Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy izomhúzódásom van? Megfáztam és köhögés következtében a jobb oldalon a bordáknál iszonyú fájdalmat éreztem...
Hogyan vizsgáltassam ki
Tisztelt Doktor úr! 2011-ben voltam először gasztroenterológusnál, jobb bordaív alatti szúró fájdalom miatt, a fájdalom helyét akkor is és mai is milliméter...
Gerincfájdalom kisugározhat máshová is?...
Tisztelt Doktornő, problémám a következő lenne. Már fiatal korom óta küszködöm hátfájással, a tartásom nem a legjobb ezt tetőzte az évek során az is, hogy 3...
Hátfájás hányással
Jónapot Kívánok! A Páromnak tegnap üldögélés közben elkezdett fájni jobb oldalon a háta, majd egyre erősebb lett a fájdalom és végül olyan intenzitású lett,...
Tüdőprobléma
Újabban felfigyeltem arra, hogy a bal lapockám alatt elviselhetetlen fájdalom van melytől sem éjjelem, sem nappalom nincsen. Kérdésem mi a teendő és milyen...