Lehet IBS a tünetek hátterében?

Kedves Doktor Úr! Nagyjából másfél éve kezdődtek a panaszaim. Először refluxszal diagnosztizáltak tükrözés után, ill. gastritissel. A mostani gastroenterológusom megnézte azonban a leletet és szerinte nem volt refluxszom. A vezető tünet a gyomorfájdalom szinte az egész gyomromra kiterjedően, egészen a gyomorszájtól a nyombélig és a gyakori, enyhe büfögés. Időnként szedtem protonpuma-gátlót, azonban volt, amikor semmit nem enyhített a panaszokon (a legutóbbi kórházi látogatás alkalmával 80 mg pantoprazolt kaptam intravénásan és semmit nem enyhített a "gyomorégésen"). Idén elmentem megint tükrözésre, iszonyatosan fájt a hasam, most jöttek meg a leletek, nem találtak semmit, még gastritist sem (!), pedig megmaradni sem tudtam szinte, annyira kellemetlenül fájt. Elvégzett vizsgálatok másfél év alatt: 6-7 vérvétel, 4 hasi UH, 2 tükrözés, kontrasztanyagos CT. Mind negatív. Néha úgy érzem, sok a gyomorsavam és ez azzal lehet összefüggésben, azonban nem tudom, hogy valóban sok, vagy csak a nyálkahártyám érzékeny rá. Próbálkoztam lelki alapú megoldással, ugyanis eléggé megterhelő életet élek, folyamatos nyelvtanulás, napi 8-10 óra szellemi munka, tudományos kutatások, konferenciák, stb. A kérdésem arra irányulna, hogy ezek alapján kijelenthető, hogy IBS-em van? Illetve érdemes még bármiféle vizsgálatot megcsináltatnom? Az egyetlen dolog, ami nem hagy nyugodni, hogy félek, hogy a gastritis előjön időnként, nem szeretnék ebből problémát hosszabb távon. Egyébként a fűszer-, zsír-, ill. alkohol teljes elvonásával vezetett étrendre jobban reagál a gyomrom, így azt próbálom tartani, kisebb-nagyobb sikerekkel. Megpróbáltam minél inkább összefoglalni a problémát, remélem, sikerült. Köszönöm válaszát.

Dr. Plósz János válasza IBS témában

A szervi eltérés hiánya illetve a panasz fennállásának hossza valóban IBS felé tereli a gyanút. A savcsökkentő helyett érdemes megpróbálni a bevonószereket (Gaviscon, Venter, Ulcogant), valamint enni gyakran, rendszeresen, nyugodtan, egyszerre keveset illetve a stresszt megfelelő módon feldolgozni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 02.

Kérdések és válaszok: Egyéb

IBS panaszok mire múlnak?
Tisztelt Doktorúr! Jártam Önnél januárban. IBS a diagnózisom. Étkezés utáni sürgető székletürítés volt a panaszom. Nagylabor teljesen rendben volt. 2 hete...
Furcsa hasfájás mitől lehet?
Tisztelt Doktor Úr! Panaszaim tavaly nyáron kezdődtek torokban hajszálérzéssel, torokfájással, esténként égő érzés a torkomban, reggelente rekedtség, majd...
Zuborog a hasam
Kb. 1 hónapja zuborog a hasam bal oldalon a bordáim alatt kezdődik, és a méhemnél végződik. Van gyerekem tudom milyen ha baba rúgás lenne. Szedek...
Megváltozott székelési szokások, mitől...
Szép napot! Kérdésem kicsit hosszú lesz. Az egész ősszel kezdődött, amikor is többszörös negatív események után elkezdődtek az emésztési panaszaim. Nagyon...
Bélrendszeri panaszok
Tisztelt Dr.úr azzal a kérdéssel fordulok magához, hogy 2 hónapja sárga a székletem reggelente szilárdab később mikor eszek akkor meg hasmenés formájában jön...
IBS gyógyszer
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta visszatérő gyomor- és emésztőrendszeri tüneteim miatt a közelmúltban háziorvosomon kívül gasztroenterológiai szakrendelést is...