Mi bajom lehet

Az egész áprilisban kezdődött egy menstuáció alatti hasmenéssel és hasfájással. A menstruációval együtt az is elmúlt. Innentől kezdve a menstruáció alatti hasfájás állandóvá vált, hasmenés nem volt mindig. Viszont a széklet állaga megváltozott sokkal lazábbá, ez is állandó lett. Júniusban volt egy vakbélműtétem, de előtte nem voltak biztosak, hogy az. Elvileg az volt, de a tünetek nem tűntek el, folytatódott minden, a hajam csomókban hullott egész nyáron is. Ráadásul középen vágtak fel. Szeptemberben mikor meg jött vizes hasmenés volt kétszer, hasfájás és most már nem jobb oldalt hanem inkább bal oldalt szúrt. A műtét előtt mindig a jobb oldalt szúrt. Itt a bal. Egy másik kórházba mentem mert nem voltam otthon, ott is kivizsgáltak, a nőgyógyászati vizsgálatok negatív lett, viszont azt mondták, hogy a tünetek és a júniusi CT alapján petefészek gyulladás, a hasmenést nem tudták hová tenni, betették valami fertőzésnek, pedig egyáltalán nem az volt, mert akkor le se szálltam volna a wc-ről. A műtét előtti CT szerint vagy vakbél vagy petefészek gyulladás jobb oldalt. Nem fektettek be mert vakbél már kizárva, felírtak két erős antibiotikumot, azokat bevettem októberben, de nem tudtam végig szedni mert túl erős volt, de a gyulladást levitte, hajam már nem hullik csomókban, mint előtte. Elmentem megint nőgyógyászhoz, volt citológia, vizsgálat és ultrahang. Minden negatív lett. Október és novemberben nem volt gond a menstruációval, kicsi hasfájás volt, de hasmenés nem. Novemberben visszatért a normális széklet, akkor volt időpontom a gasztroenterológusnál, elmeséltem neki mindent az elejétől, vittem a papírokat, addigra a normál széklet eltűnt, megint lazább lett, de nem hasmenés. CT-re akart küldeni, de kiderült, hogy júniusban voltam már. Mivel minden vizsgálat meg volt, elküldött két gyógyszerrel és ha gond van akkor menjek vissza meg ha nem segít a gyógyszer. Az egyiket már kipróbáltam, az a savcsökkentő volt, az nem segített., December 7-én kellett volna megjönni, de nem jött meg, de innentől kezdve napi 1x hasmenés szinte mindennap. A ripedon gyógyszertől késett nagyon mert kedden (dec 15) jött meg a hasmenés nem múlt el. Délután bal oldalt iszonyatosan szúrt, meg fájt az alhasam, de csak bal oldalt, és nem az a menstruációs görcs volt, hanem egész más. Meg sem tudtam mozdulni, mellette a szokásos hasfájás. Ez volt a legkegyetlenebb fájdalom. Mióta megjött csak kevés mennyiségű hasmenés távozik. Gyulladás nem lehet, mert a hajamból meg tudom ítélni, egyáltalán nem hullik. A másik gyógyszer a normix, ami antibiotikum. Ha a menstruáció után a hasmenés nem tűnik el, akkor kénytelen leszek kipróbálni, mert csak akkor mehetek vissza az orvoshoz. Ön szerint ez mi lehet? Nagyon idegesítő már, tönkre teszi az életemet. Érdemes szedni a normixot? Már kiváltottam., Mennyi a valószínűsége, hogy ez segíteni fog? Még hozzáteszem, hogy más okokból október óta pszichiáterhez is járok, de jártam gyerekkoromban is. Pszichológiai vizsgálatok folyamatban. Pszichiátriai diagnózis: panaoia, kényszercselekedetek, Szorongás. Kisebb hallucinációkra szedem a ripedont fél mg-ot esténként és a frontint időnként, amikor szükséges. Április előtt fizikailag egészséges voltam, egyáltalán nem jártam orvoshoz az előtte lévő két évben egyáltalán, előtte is csak ritkán.

Dr. Plósz János válasza endometriózis témában

A konzekvensen a menstruációval jelentkező panasz azért mindenképp legalább részben nőgyógyászati eredetet-okoz sejtet. Első körben felmerül az endometriózis lehetősége, mely nehezen diagnosztizálható. Ebbel a kórképben méhnyálkahártya-szigetek jelenhetnek meg a hashártyán, a bélfalban, akár még a bél nyálkahártyáján is. Az ilyen, nem megfelelő helyen lévő szövetrészletek a hormonális változásnak megfelelően viselkednek (menstruációs időszakban vérzés mellett lelökődik a nyálkahártya). Fertőző eredetű kórkép nem mutatna kapcsolatot időben a menstruációval, folyamatos panaszt okozna). Az endometriosis kizárására vagy megerősítésére hasi MR vizsgálatot javasolnék.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. december 17.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Endometriózis és sokízületi gyulladás...
Tisztelt Dr. Kiss György! Nálam mr vizsgálat alapján endometriózist álapítottak meg. Kérdezni szeretném, hogy az endometriózis okozhat-e sok izületi...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktornő! Barátnőm nevében írok Önnek. 35 éves, semmilyen ismert betegsége, gyógyszerallergiája nincsen. Tavaly márciusban próbálkozott fogamzásgátló...
Citológia p3
Üdvözlöm! Elmentem nőgyógyászati vizsgálatra kettő hete, ahol citológiai vizsgálat készült. Abban állapodtunk meg a Doktor úrral, hogy telefonáljak majd,...
Endometriózis
Tisztelt Doktornő! 2017 novemberében volt egy méh eltávolításom petefészkekkel együtt. A szövettani eredményem endometriózist állapított meg és nem olyan régen...
Hormonok-gyermekvallalas
Kedves Doktorno! 38 eves vagyok, eddig meg nem probalkoztam teherbe esni. Iden, derult ki laparoszkopi es MRI utan, hogy endomedriozisom van: ket kb 3cm...
Endometriózis-állandó fájdalom
Üdvözlöm! Szeretnék segítséget kérni a betegségemmel kapcsolatosan. Sajnos állandó kismedencei fájdalmam van a csípőcsont mellett a jobb oldalon. Ez a fájdalom...