Vérző köldök

Tisztelt Plósz János doktor úr. Vérző köldök problémámmal fordulok önhöz, és ebben a kérdésben várnám kedves válaszát. Laproszkópos ágyéksérv műtétem volt 2014. májusában. Azóta több alkalommal folyt vér a köldökömből. Először több később kevesebb. Úgy vettem észre fizikai" megterhelés" következtében történik. Először futottam, második és a többi alkalommal körülbelül 10 kg os gyereket tartottam a kezemben. Melynek eredményére vérzett a köldököm. Ez azért furcsa mert óvatos hasprések, húzódzkodás, vagy fekvőtámaszok után sosem tapasztaltam hasonlót. Műtős orvosommal konzultáltam egy alkalommal az esetről, aki nem tudta hová tenni a dolgot. Ezért szeretném kérni az ön segítségét. Megtudni esetleg, hogy honnan jöhet a vérzés illetve, hogy menyire lehet komoly a probléma. Vendéglátásban dolgozok, hajókon.

Dr. Plósz János válasza köldök témában

A laparoscopos műtét során, ha jól sejtem, a köldök mellett-alatt is volt egy műtéti seb. Ez megváltoztathatta az anatómiai viszonyokat, víz illetve szennyeződés kerülhet be, záródhat le, ami helyi bőrgyulladást, vérzést okozhat. Javaslom, érdemes a területet fokozottan mosni, vérzés esetén pár napig Betadinnal fertőtleníteni is.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 23.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Köldök váladékozás okai?
A hároméves kislányom köldökzsinór egyik napról a másikra váladékozni kezdett.körülötte piros kis pöttyök is megjelentek.nagyon aggódunk a gyermekorvos...
Mitől váladékozik és vérzik a köldököm...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem fel önt mert a napokban előjött a köldökömben egy dudor, ami folyamatosan genyedzik és vérzik szinte megállás nélkül. Egy...
Vadhús a köldökben, mit javasol?
Pár éve tettem a köldökömbe piercinget, teljesen sosem gyógyult be, mindig érezhető volt rajta valami gyulladás, genyezés, de az utóbbi időben, mintha vadhús...
Köldök visszahúzódás. Mitől lehetséges?...
Üdvözlöm! Kiskoromban gondok adódtak a köldökömmel, túl hosszúra hagyták, így vizeléskor folyton visszahúzódik, azután visszatér rendes formájába, eddig...
7 hetesen meglévő köldökcsonk és...
Tisztelt Webbeteg! Jelenleg kisfiam 7 hetes és még mindig meglévő köldökcsonkja miatt kerestük fel tegnap gyerekorvosunkat. Ellenőrzés után javasolta orvosunk...
Köldök körüli enyhe fájdalom
kb. 3 napja jelentkezett enyhe fájdalom a köldöknél és környékén. Ha nem érek hozzá akkor csak akkor fáj nagyon enyhén, csak ha húzódik a köldök. Mozgás...