Gerinc, csigolyabántalom, tartós ülés.

Tisztelt Doktor úr! Olyan probléma felől érdeklődnék, hogy a tartós ülő és mozgásszegény életmód okozhat-e ilyen tüneteket: Állandó gerincropogás ha a hátam balra, jobbra mozgatom illetve ugyanez a nyakamnál is. (Hason fekve alszom, állítólag ez nagyon nem jó a nyaki gerincrésznek, sem az állkapcsomnak) Illetve néha nem érzem teljesen stabilnak a járásom, nem szédülés mert pl. vakon is meg tudok tenni 15m-t "egyenes" illetve egylábon állás stb is megy...és néha olyan érzésem van, mintha pl. lifteznék/bezuhannék fél másodpercig egy gyorsat ülés közben (állás közben még sosem volt, de ez is nagyon ritkán). Illetve liftet használva kiszállás után sem érzem teljesen stabilnak a járást sokszor. 2012ben volt még egy nagyobb esésem kosárladbázás közben akkor a hátamra estem, de sem fej sem hátfájásom nem volt így nem volt iylen irányban vizsgálat stb. Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Bogdán Aurél válasza szédülés-hátfájás témában

Vizsgálat nélkül és képalkotó vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján elképzelhető, hogy panaszai egy részéért a mozgásszegény életmód is felelőssé tehető, de állhat a háttérben tartási, gerinc fejlődési rendellenesség is. A bizonytalan "liftezéses" panaszai hátterében pedig az egyensúlyozó rendszer betegsége, vagy más központi idegrendszeri kórkép is állhat. Mindenképpen azt javaslom keressen fel egy ortopédiai és egy ideggyógyászati szakrendelést, ahol megfelelő vizsgálatokat követően pontosabb választ, megfelelő kezelést tudnak majd adni.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. szeptember 30.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Kislány szedhet-e fitoösztrogén...
Tisztelt Doktor Úr! Kilenc éves kislány foltos kopaszodására ajánlottak olyan étrendkiegészítőt, amelyben fitoösztrogén is van,szója izoflavont tartalmaz. A...
Baba cipő dilemma
Tisztelt Doktornő! Kezdő édesanyaként a gyermekcipő vásárlás komoly dilemmát jelent. Környezetünkben van, aki kizárólag a szupinált cipőket favorizálja az...
Csuklás oka
Kedves Doktornő! Az elmúlt napon hirtelen felállást követően pár perces csuklást tapasztaltam többször is. Korábban is történt már ritkán, evést követően az...
Alacsonyabb neutrofil szám kóros?
Marcius 7-en 47,8 volt (50-70) marc 31-en 47,4 volt (50-70) tehat mindig kicsit alatta van a Neutrophyl %. Augusztusban: neutrofil granulocita 1,8 (2,5...
Székelés utáni viszketés
Tisztelt Doktor úr! Kb. 3 éve küzdök fenéktáji viszketéssel. Több orvosnál is jártam, 3 évvel ezelőtt még aranyérrel diagnosztizáltak, azokra kenőcsöt...