Érdemes vele foglalkozni vagy elmúlik magától..

Tisztelt Doktornő! Gondoltam, a háziorvos előtt még tájékozódom, hátha okosat hallok:) Remélem a megfelelő orvostól kérdezem, mert érrendszeri dologra tippelek. A problémám pár napja kezdődött. Számítógép előtt végzek most jelenleg munkát. Nem szoktam gyakran, de most kell. Egyszer csak ülés közben hirtelen a combtő hajlatom iszonyatosan begörcsölt. Felálltam, gondoltam sétálgatok. Nem lett jobb. Azóta gyakran séta közben is elővesz a fájdalom, illetve a combom külső részén sötét zöld foltok vannak, pedig 100%, hogy nem ütöttem be. Illetve most már a csuklómon is megjelent egy kis "görcs" szerűség, mint egy pici labda, ami nem fáj ugyan, de a kezem elég gyakran az alkaromtól a felkaromig begörcsöl. Régebben azt mondta a háziorvos, hogy a görcsök Mg hiányra utalnak, persze ezt úgy mondta, hogy nála volt a friss vérvétel eredménye, és azt mondta, mint egy makk egészségesé. A gyerekkori asztmámon kívül nincs betegségem, legalábbis nem diagnosztizált. 1-2 éve ugyan küzdök "nagyobb" szívdobogásokkal, amit némi pánikolás követ, de a dokim szerint csak éljek nyugodtságban, és azt mondta nem ad nyugtatót, mert hozzászokom. Ha lehet így mondani, megszoktam ezeket a rosszulléteket, amik általában kocsiban, vagy lefekvéskor vesznek elő. Pedig most nincs stresszes időszakom:) kérem doktornő, ha ki tud ebből valamit hámozni, azt szívesen fogadnám válasz formájában! Nem bízom a mai orvosokban, mármint akik konkrétan kezelnek. Csak egy név vagyok nekik, egy probléma, amit minél gyorsabban le kell húzni a hosszú listáról. Tudom, hisz az elmúlt három évben édesanyámmal eljutottunk a poliptól a billentyűcseréig... Köszönöm, ha megtisztel válaszával, további szép napot!

Dr. Molnár Dóra válasza görcsök témában

Kedves Kérdező, egy általános vizsgálat: fizikális és laboratóriumi vizsgálat, valamint EKG elkészítése a panaszokra tekintettel mindenképpen indokolt. Leletek birtokában el lehet dönteni, hogy mi a további teendő. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. szeptember 03.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Legfőképpen Kisagy/tarkó/gyomor,...
Tisztelt Doktor Úr / Hölgy!, Először is elnézést kérek, ha sokat írok. 27 éves vagyok. Július vége-felé (20-a körül) elkapott egy éles, égető, pulzáló,...
Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Kislány szedhet-e fitoösztrogén...
Tisztelt Doktor Úr! Kilenc éves kislány foltos kopaszodására ajánlottak olyan étrendkiegészítőt, amelyben fitoösztrogén is van,szója izoflavont tartalmaz. A...
Baba cipő dilemma
Tisztelt Doktornő! Kezdő édesanyaként a gyermekcipő vásárlás komoly dilemmát jelent. Környezetünkben van, aki kizárólag a szupinált cipőket favorizálja az...
Csuklás oka
Kedves Doktornő! Az elmúlt napon hirtelen felállást követően pár perces csuklást tapasztaltam többször is. Korábban is történt már ritkán, evést követően az...
Alacsonyabb neutrofil szám kóros?
Marcius 7-en 47,8 volt (50-70) marc 31-en 47,4 volt (50-70) tehat mindig kicsit alatta van a Neutrophyl %. Augusztusban: neutrofil granulocita 1,8 (2,5...