Nagy has zsír nélkül

Tisztelt doktor úr! Évek óta szenvedek a hasamtól.. Jelenleg 35 éves vagyok. Kb 25 éves korom óta áll fen ez a helyzet. Akkor még csak azt vettem észre, hogy pl a Colától nagyon felpuffadok, vagy más szénsavas dolgoktól, pl pezsgőtől is, de egyébként vékony voltam (170 cm, 53 kg). A számomra elviselhetetlen helyzet a 2. gyerekem születése után jött.. Hiába csináltam bármit, nem lett kisebb a hasam. Futottam, edzettem, diétáztam, gyomormosásra jártam..., Amikor diétáztam, akkor némileg jobb volt a helyzet, de nagyon nehezen viseltem.. (sosem ditáztam, vagy fogyóztam, mindig annyit és azt ehettem, amit csak megkívántam, és annyit, amennyit megkívántam). Aztán csak nem jött a várt eredmény semmivel, úgy néztem ki, mint egy hét hónapos terhes, sokan át is adták a helyüket a járműveken. 2013.ban csináltattam egy laktóztesztet, és kiderült, amit már sejtettem, hogy laktózérzékeny vagyok, de ekkor már egy ideje nem ittam csak mentes tejet, azt is nagyon ritkán. Aztán csak nem történt semmi. Emellett napi 5-6 székletem volt. Elmentem egy ételintolerancia vizsgálatra, ahool meg kellett fogni valami vasat, nem igazán mutatott ki semmit. Végül elmentem egy vérből való ételintolerancia vizsgálatra. Kimutatott jó pár dolgot, amire érzékeny vagyok: búza, tehéntej, tojásfehérje, pulyka, narancs, szilva, kukorica, szója, babok, lazac, fahéj, mogyoró, agar-agar, ezeket ettem is. Jelenleg szinte mind kerülöm lehetőség szerint, és mivel nem igazán történt nagy változás, így elmentem 2 hónapja zsírleszívásra. A felső réteg eltűnt ugyan, de nem lett kisebb a hasam. Korábban (kb 1 éve) voltam hasi ultrahangon is, negatív lett. Kb 2 hete elkezdtem paleozni, de csak lájtosan, de nem látok változást. Nem tudom, hogy merre tovább, ebben kérném segítségét! Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza haspuffadás témában

Az objektív haspuffadást két fő tényező okozhatja. Egyik a fokozott levegőnyelés evés, ivás beszéd közben. Ehhez általában fokozott böfögés is társul, bármilyen étel elfogyasztását követően szinte azonnal jelentkezik. Megszüntetése csak a levegőnyelés tudatos kerülésével lehetséges(lassú evés, ivás, beszéd, "üres nyelések kerülése). A másik esetben a vastagbélbe jutó még emészthető tápanyagot a bélbaktériumok fermentálják, gázképződés mellett. Ez esetben az étkezést követően 1-3 órával jelentkezik a puffadás. Megoldása pre- és probiotikum tartós használata (esetleg bélben ható antibiotikum kúraszerű alkalmazása) lehet, a gyakori, kis étkezések és a rendszeres testmozgás mellett. Leírása alapján azonban testképzavar fennállásának a lehetősége is felmerül bennem.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. július 03.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Regota tarto puffadas megoldásai
Régeóta küzdök puffadás problémával. Voltam már ezzel orvosoknál, teszteltek székletet 3-4 különféle dologra, és negatívan jött vissza. Vérvétel sem mutatott...
Extrém bélgázosság szinte mindentől
Tisztelt doktor úr! A panaszom kb két és fél éve a semmiből kezdődő, és egyre romló, rettentő erős bélgázosság (és ezzel járó fájdalom). Póriasan szólva...
Lehet ez gázosodás miatt?
Tisztelt Doktor Úr! A napokban jártam a webbeteges radiológus kollégájánál beleket is áttekintő hasi és kismedencei UH-n. A bélrendszerre vonatkozó...
Merre Tovább?
Üdvözlöm! Az alábbi panaszaim miatt kérném segítségét: 24 éves férfi vagyok, és nagyjából 2 éve vannak tüneteim. Az elején azzal kezdőtött, hogy volt egy...
Bélgyulladás
Üdvözlöm Doktor Úr. Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy nekem 10 éve PCO-m van és most kezdtem el diétázni, hogy fogyjak egy kicsit. Az elején minden...
Vater papilla
Tisztelt Főorvos Úr! Tisztelt Doktor Úr! Hasi panaszok miatt 2016-ban ERCP vizsgálat során Vater papilla meszesedést állapítottak meg, ezért elővágást...