Hőérzékenység, szervezetem nem hűti magát

Tisztelt Doktornő! Olyan problémám van, amire eddig nem találtak magyarázatot. Egyik évről a másikra jött elő a probléma. A szervezetem nem volt képes lehűteni magát. Nyáron tűző napon, vagy akár nagy melegben felhevül a szervezetem. Nyáron tópart mellé, vagy strandra szervezek programot, mert a víz lehűt..egyébként pedig ha máshova kell mennem, pólóm bevizezésével oldom meg a hűtést. Egyetlen változást vettem észre magamon... 2 éven keresztül szokásosnál jobban izzadtam, majd pedig harmadik évre teljesen leállt. pajzsmirigyemen nézték, TSH szintet mértek csupán. Ez normál értéket mutatott. Köszönettel: László

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza hőérzékenység témában

Kedves Kérdező! A felvetett problémára pontos választ én sem tudnék adni. Leírása szerint panaszának lényege a hőérzékenység fokozódása, mely nagy melegben minden embert a túlmelegedés elleni védelemre késztet. Valószínűleg valamilyen okból rosszabbul tűri a magas hőmérsékletet, mint régebben, de ennek ellenére a testhőmérsékletét tartani tudja. Hiszen ha nem, akkor ennek súlyos következményei lehetnének. Nagyon sok ember él, főleg az északi, hűvösebb éghajlatú féltekén, akik a magas hőmérsékletet, tűző napot kevésbé bírják. Az ózonlyuk, és a veszélyes UV sugarak megnövekedése miatt mindenkinek fontos az egészsége védelmében a fokozott védekezés, a provokáló helyzetek elkerülése. Ezt teszi Ön is, nagyon helyesen. Felhívom a figyelmét a fokozott folyadék fogyasztás fontosságára, ami a belső hűtést hivatott elősegíteni. Ez a folyadék semmiképpen ne tartalmazzon koffeint, vagy alkoholt. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 24.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Kislány szedhet-e fitoösztrogén...
Tisztelt Doktor Úr! Kilenc éves kislány foltos kopaszodására ajánlottak olyan étrendkiegészítőt, amelyben fitoösztrogén is van,szója izoflavont tartalmaz. A...
Baba cipő dilemma
Tisztelt Doktornő! Kezdő édesanyaként a gyermekcipő vásárlás komoly dilemmát jelent. Környezetünkben van, aki kizárólag a szupinált cipőket favorizálja az...
Csuklás oka
Kedves Doktornő! Az elmúlt napon hirtelen felállást követően pár perces csuklást tapasztaltam többször is. Korábban is történt már ritkán, evést követően az...
Alacsonyabb neutrofil szám kóros?
Marcius 7-en 47,8 volt (50-70) marc 31-en 47,4 volt (50-70) tehat mindig kicsit alatta van a Neutrophyl %. Augusztusban: neutrofil granulocita 1,8 (2,5...
Székelés utáni viszketés
Tisztelt Doktor úr! Kb. 3 éve küzdök fenéktáji viszketéssel. Több orvosnál is jártam, 3 évvel ezelőtt még aranyérrel diagnosztizáltak, azokra kenőcsöt...