Fájó vörös csík a lébon

Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Egy fontos kérdéssel fordulnék Önhöz. A jobb lábamon gyakran megjelenik egy fájó vörös csík. A csík a lábam jobb féltekén szokott feltűnni a combomon, és körülbelül a térdemig ér le. Fajdalom azonban sokkal többször előfordul, tehát nem csak feltétlenül akkor, amikor a csík megjelenik. Ez a probléma körülbelül 2 éve áll fen, de eddig nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget mivel nagyon ritkán jelentkezett (mondjuk 3 havonta egyszer), valamint az orvosok se foglalkoztak vele. Viszont az utóbbi 2 hónapban a tünetek nagyon felerősödtek, tehát szinte minden nap szokott fájni és van olyan is, hogy kb. 15 percenként is megfájdul és akkor tart nagyjából 4-5 percig a fájdalom. Éles, erős fájdalomról beszélünk. Viszketés nincs. A csík megjelenése kiszámíthatatlan, mint mondtam nem mindig jelenik meg a fájdalommal azonosan. Először valami idegi dologra gondoltam mivel van a, derekamnál egy porckorong sérv és felmerült bennem, hogy talán az sugároz ki oda. A házi orvos azonban közölte, hogy ez lehetetlen, így több, mint valószínű, hogy valami érel van dolgunk. A csíkot lefényképeztem, a képet küldöm. Előre is köszönöm a doktornő válaszát. Üdv

Dr. Molnár Dóra válasza egyéb témában

Kedves Kérdező, nyirokérgyulladás is okozhat hasonló tünetet, a lábon lévő kis sérülés, vagy rovarcsípés után is létrejöhet hasonló probléma. Esetleg jó lenne tudni, hogy a lágyékban nincs-e fájdalmas, nagyobb nyirokcsomó? Általános vérvétel- különösen gyulladásos betegségre utaló paraméterek ellenőrzése- javasolt. (Még elgondolkodva a képen, felmerül egy banális lehetőség is bennem: nem túl passzentos farmerben jár?) Remélem közelebb jut a megoldáshoz, de ez valóban nem egy szokványos tünet az időtartamot is figyelembe véve. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 26.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Nőgyógyászati /Endokrin problémák,...
Kedves Doktornő / Doktor Úr! Nőgyógyászati, endokrinológiai problémákkal kapcsolatban érdeklődnék elsődlegesen, illetve említek, majd olyan véreredményeket...
Lehet baja?
Tisztelt doktor/doktor nő! Sajnos az történt, hogy Szeptember 19-23. menstruáltam és valahogy bennem maradt egy tampon, nem éreztem semmit és a zsinórja se...
Császármetszés utáni menzesz
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly novemberben szültem császármetszéssel, február közepéig szoptattam. A menzeszem januárban már megjött és egészen májusig a...
Vizes folyás
Kedves Doktor Úr! Soha nem szültem és egészséges életmódot folytatok. Tavalyi leletemen ez van: tátongó méhszáj, portio folytatásában rendesnél kisebb uterus...
[email protected]
Szép estét! Azt szeretném mondani, hogy hormonzavaral küszködök és rendszertelen a menstruációm is! Lenne egy kérdésem is! Párommal szexuális életet élünk és...
Ez mit jelezhet? Terhesség, vetélés?
Tisztelt Doktor Úr! Azzal a panasszal/kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy 4.napja késik a menstruációm, 3 pozitív tesztem van, a tegnapi a legerősebb. Néha...