Vérnyomás

Tisztelt Doktornő! 24 éves nő vagyok, nemrég háziorvosomhoz fordultam, mert elkezdett vizesedni a kezem. Ő azt állapította meg, hogy mindkét kezem, és a lábaim is fel vannak vizesedve. Elküldött laborra, ott mindene redményem jó lett, illetve vezetnem kell egy naplóba a vérnyomásomat. A mai napon 2 óra körül 118/50-es értéket mértem, és borzasztóan megijedtem, hogy a diasztolés értékem ennyire alacsony lett. Szédülök is szinte egész nap, ezt főként akkor veszem észre, ha hirtelen felállok, vagy lehajtom illetve fel a fejemet. Csinált egy EKG-t, de nem mondott rá semmit. A vizesedés, ahogy nézem, megszűnt, csalánlevél teát ittam rá. Borzasztóan aggódom a vérnyomásom miatt, illetve, hogy ebből még komoly bajom is lehet! Kisfiam 10 hónapos. Elképzelhető, hogy ezek még a hormonok? Vagy talán a rossz időre, a hidegfrontra lehetek ennyire érzékeny? Válaszát előre is nagyon köszönöm! Tisztelettel: Sz.

Dr. Molnár Dóra válasza alacsony vérnyomás témában

Kedves Kérdező! Ne ijedjen meg a diasztolés vérnyomás érték miatt, ez nem éri el veszélyes mértéket az Ön esetében. A kéz és lábduzzanat lehetett női hormonális hatással összefüggő, a vizelethajtó hatású tea miatt viszont az optimálisnál több folyadékot veszített, ettől lett szédülékeny, illetve ez okozhatja az alacsonyabb vérnyomást is. Napi 1, 5-2 L folyadék egyenletes elpsztásban javasolt. Jobbulást kívánok! Tisztelettel. Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 24.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fáradtság, alacsony vernyomas...
Kedves Doktornő! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy gyakran érzek intenzív álmosságot étkezések után, néha “csillagokat” látok fel állásnál ilyenkor,...
Vérnyomás-problémák
Tisztelt Doktor Nő/ Doktor Úr! A problémám a következő: Az ajánlottnál alacsonyabb a vérnyomásom, s utánaolvastam, hogy ezt sem szabad félvállról venni....
Alacsony vernyomas
Tisztelt Doktornő! Mindig is alacsonyabb vérnyomással éltem, nem is volt vele problémám. Pár hónapja viszont többször tapasztaltam kiugró pulzust és...
VÉRNYOMÁS
Tisztelt Doktornő! Tavaly novemberben kerültem pszhiátriára. Hasi panaszok miatti, depresszió. Nagyon sokat fogytam a hasi köldök táji fájdalmam miatt és a...
Alacsony vérnyomás okai
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Szeretnék érdeklődni, hogy mi lehet a hátterében a problémámnak? Mindig egy kicsit izgulós voltam, az utóbbi időben viszont...
Alacsony vérnyomás
Tisztelt Címzett! Kb. 5 hónappal ezelőtt, havi kétszer, az utóbbi hónapokban viszont rendszeressé vált, hogy fekvő helyzetből felálláskor felére csökkent a...