Cisztás fibrózis

Tisztelt Doktor NŐ! Néhány napja, derült ki, hogy az öcsém 12 éves kislányának cisztás fibrózisa van. Verejtéktesztet végeztek rajta, az lett pozitív. A kivizsgálásra a korától elmaradó testi fejlődés és gyakori tüdőgyulladás miatt került sor. Úgy olvastam, hogy a gyermek akkor lesz beteg, ha mindkét szülő hordozza a hibás gént. Szeretném megkérdezni, hogy végeztessek-e én és a gyermekeim is ilyen tesztet. Én autoimmun beteg vagyok (myasthenia gravis, polymyositis, antifoszfolipid szindróma, raynaud kór) A kisebbik fiam JRA-s. Sokszor volt tüdőgyulladása, sokszor fullad, de ezt eddig az asztmájának tulajdonították.

Dr. Hangonyi Csilla válasza cisztás fibrózis témában

Kedves Kérdező! A cisztás fibrózis általában kisgyerek korban már kiderül. Szinte soha nem fordul elő, hogy felnőtt korban diagnosztizálnák, hiszen a betegség jelei és következményei súlyosak, nem maradnak felnőtt korig tünet nélkül. Fia esetében, (bár nem írta meg hány éves) érdemes ilyen irányú vizsgálatot végezni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 23.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Mukoviszcidózis
Mukoviszcidózis 2011. 02. 08.-án született gyermekem ebben a betegségben szenved. /bizonyítottan/. A lényeg, amit kérdezni szeretnék, hogy a lent felsorolt...
Mukoviszcidózis
VAn-e lehetőség mukoviszcidózissal szenvedő babánál génsebészeti gyógyítás lehetőségére? Tudomásom szerint 3 országban már engedélyezték, és önként...
Cisztás fibrózis!
tisztelt doktorúr! azt szeretném megkérdezni, hogy verejtékviszgálatot felnőtteknek hol végeznek el? mert a 2 öcsém cisztás fibrózisban szenved, a nagyobbik...
Cisztás fibrózis
Tisztelt Cím! Szeretném megtudni milyen módon tudnám elérni, hogy a cisztás fibrózis kivizsgálásához lehetőséget kaphassak. Igen nagyon várom válaszukat....
Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Kislány szedhet-e fitoösztrogén...
Tisztelt Doktor Úr! Kilenc éves kislány foltos kopaszodására ajánlottak olyan étrendkiegészítőt, amelyben fitoösztrogén is van,szója izoflavont tartalmaz. A...