Szövettani eredmény értelmezése

Tisztelt doktornő/úr! Édesapámat végbél daganattal műtötték 5 hete. Megérkezett a szövettani lelet, mely a mellékletben található. 1 hete megvolt az kemoterápiás kezelése (de gramont. Mire számíthatunk, mit jelent a szövettan. Most úgy gondolja nem megy el a többi kemoterápiás kezelésre, jól dönt-e, mik lesznek a következményei ha nem kap több kezelést?

Dr. Nagykálnai Tamás válasza végbél daganat témában

Tisztelt Kérdező! Egészen biztosan elmondták a betegnek, és a hozzátartozóknak is, hogy miért kellett ezt a műtétet megcsinálni: végbélrák, a "szokásos" adenocarcinoma ("mirigysejtes rák"). Jósolni a Papa jövőjéről nem tudok, hiszen ahhoz például vérképet, hasi CT-t, sok mindent kellene tudnom (pl. máj állapota?). A negatív környéki nyirokcsomók bíztatóak, a tumor nagysága, és mélységi terjedése viszont nem bíztató. A kemoterápiás kezelés a helyi kiújulás és a távoli áttét-képződés kockázatát egyértelműen csökkenti. Ha a beteg nem kívánja, nem kötelező -, de tudnia kell, hogy akkor meg sem próbálta csökkenteni a rák jellemző tulajdonságát, a kiújulást és áttétképződést. dr. Nagykálnai Tamás

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. július 08.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Végbél daganat további kezelése
Kedves Doktornő! 57 éves nő vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy a tükrözésen azt írták: A rectum 12cm magasságánál egy vérzékeny, spontán vérző porckemény...
CT és MR eredmény elemzése
Tisztelt Doktornő! 2 évvel ezelőtt megállapított áttétes vastagbél daganat műtéti eltávolítása után kemoterápiás kezelésben részesültem, amely a mai napig is...
Daganatos megbetegedések
Tisztelt Doktornő! 2 kérdést tettem már fel, idős egykori orvos édesapámmal kapcsolatban, aki 80 éves és kb 3-4 hete besárgult. Sok minden kiderült azóta és...
Mit takar ez a diagnózis?
Kedves Dr. Nő/ Dr.Úr! A következő szövettani eredményt kaptam, viszont az orvosomhoz csak 2 hét múlva kaptam időpontot. Kérem egy kis útba igazítást adjanak,...
Derékfájás
Tisztelt Doktor úr/nő! A férjemet (jelenleg 73 éves) öt éve műtötték végbélrákkal, majd másfél év múlva májáttéttel. 2015 óta stomával él, és kisebb nagyobb...
Pet ct eredményének véleményezése
Tisztelt Doktornő! Pet ct eredmény összehasonlítása címmel 2020.07.17-én kérdeztem Öntől, amelyre gyorsan és mindenre kiterjedően kaptam választ, köszönöm...