• Bili probléma

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt doktornő/ doktor úr, Az (augusztusban múlt) hároméves kisfiam nem hajlandó nagy dolog esetén a wc-t vagy bilit használni. Egyébként pisinél szól, segítséggel vagy anélkül (mikor mit igényel) is ügyesen végzi a dolgát. Talán hiba volt, hogy eleve állva tanítottuk pisilni, így csak nagyon ritkán van kedve ráülni a bilire/wc-re. Testvére 8 hónapos, mióta a kisfiam megkezdte az ovit(csak napi 4 órát van ott és eddig a náthás időszak miatt kb összesen csak 2-3 hetet volt) kicsit agresszívebben viselkedik a húgával, azelőtt nem bántotta, most általában birkózni akar vele, de hát a kicsivel azt még nem lehet, elveszi a játékait is, régen megértette, hogy adjon neki másik játékot, most már nem. A problémám,ami kb fél éve áll fenn, mióta elkezdtük a szobatisztaságot, szinte egyik napról a másikra sikerült a pisilést megoldani éjszaka is, viszont hogyha kakálnia kell, nem hajlandó szólni, vagy ha látjuk rajta (általában úgy intézi, hogy ne lássuk) -könnyedén kezelve a dolgot, közben másról is beszélve- kikísérjük wc-re, de csak nagyon ritkán van eredménye, visszatartja. Tehát csak akkor szokott szólni, mikor már bekakált a nadrágjába, soha nem kér ehhez pelenkát sem, úgy tűnik, hogy neki így a kényelmes, elvégzi a dolgát, aztán anya majd takarít. Ezért nem szidjuk le, nem teszünk semmit, ami miatt rossz érzése lehetne, mert amúgy érzékeny. Amikor már végképp nem tudtunk mit tenni és leszidtuk régen egy bekakálás miatt akkor aznap és következő nap még be is pisilt szó nélkül. Sok helyen olvastam, hogy ha nem vagyunk türelmesek, hónapokra hátráltathatjuk a dolgot, nos már legalább 3 hónapja vagyok türelmes, egy rossz szó vagy rosszalló mimika nélkül, vagy azzal, hogy "semmi baj, bárkivel előfordulhat" cserélem le a ruháját, de semmi eredménye. Persze beszélgetünk arról, hogy hogyan szokás, a nagyok hogyan intézik ezt a dolgot... az oviban soha nem kakál se így, se úgy, megértette, hogy az oviban ilyet nem szabad, de azt hiába mondom, hogy itthon sem így kell. Elmondja, hogy hová kell kakálni, de legközelebb megint nem szól és megint takarítanom kell a végeredményt. ha pelenkát próbáltunk adni rá az ellen tiltakozott. Egyébként sokszor mondja, hogy pici baba vagyok, pl. ringassam el, de ezt is csak figyelemfelhívás szintjén, mert aztán persze nem tart igényt néhány másodperc után erre. általában megpróbálok vele annyit foglalkozni amennyit csak lehet a kicsitől, de úgy érzem, nincs eredménye semmilyen erőfeszítésünknek. Legyen szíves megírni a véleményét, mi lehet számunkra a megoldás. Tisztelettel:

        Dr. Veress Dóra válasza a bekakilás témában

        Kedves Anyuka! A gyerekeknek 5 éves korukra kell szobatisztává válniuk, így semmi probléma nincs a kisfiával, valószínűleg nem érzi még, hogy mikor kell neki székletet üríteni, vagy nem kapcsolja a kis agya össze az érzést a bili gondolatával. Javaslom, hogy próbáljanak vele továbbra is türelmesek maradni, esetleg rávenni arra, hogy amikor jön a kaki, akkor kérjen pelenkát. Megpróbálhatják beengedi a vécébe, amikor Önök végzik ott a dolgukat, hogy lássa mi mire való. A panaszokhoz hozzájárulhat a kistestvér és az óvoda is, mindkettő okozhat olyan lelki megterhelést a kisfiának, ami aztán bekakilásban nyilvánul meg. Ezt támasztja alá az is, hogy néha szeretne kicsi lenni még. Azt írja, hogy próbál annyi időt vele tölteni, amennyit csak lehet. Javaslom, hogy próbálják megoldani, hogy minden nap tiszta 1 órát Önök ketten tudjanak eltölteni egymással. Ebben az 1 órában nincs tévé, főzés, takarítás, kistestvér, semmi, ami megzavarhatná a kizárólagos egymásra hangolódást. Ilyenkor játsszák azt, amit a kisfia szeretne, és csak rá figyeljen. Általában ez a minőségi 1 óra többet ér, mint az együtt töltött egész nap.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2011. október 20., 15:09; Megválaszolva: 2011. október 21., 14:50

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Korábban már segítségemre volt kisfiam magzati szívultrahang leletével kapcsolatban, de még egy kis segítséget szeretnék kérni. Tehát, van egy egy éves teljesen egészséges kisfiam, akivel a terhességem alatt magzati...
        Tisztelt Címzett! Olyan kérdésem lenne, hogy a 4 hónapos kislányomnak a Holle kecsketej alapú bio tápszert szeretném adni, a tehát nem magát a kecsketejet hanem a tápszert, viszont a gyerekorvosunk nem javasolja csak a gyógyszergyári mesterséges...
        Kedves Szakértő! Jelenleg szoptatom a kisbabámat, a kateter miatt fertőzés alakult ki nálam amire kaptam gyógyszert is és szerteném kiegészíteni körömvirág teával a kezelést. Érdeklődni szeretnék, hogy a körömvirág tea fogyasztása...
        Unokám 7. hetes, 38 hétre született természetes úton, gond nélkül. 1 hétre kerültek haza a kórházból, már akkor jelentkezett az ujszülöttkori sárgaság. Azóta eltelt több hét, de a sárgaság nem múlt, szemmel láthatóan sárga és...
        Tisztelt Orvos szakértő! Van egy 4 hetes kislányom! Szoptatni nem tudtam csak potolva tapszerrel, el is apadt a tej! Milumil HA starrtal kezdtuk táplálni! Nagyon mohón szívta a cumisuveget, ezért fuldoklott es felrenyelt, bukott meg orakkal az etetes...
        Tisztelt doktornő! Köszönöm megnyugtató válaszát lassan gyarapodó kisfiammal kapcsolatban. Azt írta, próbáljam elfogadni, hogy időnként kevesebbet eszik. Valamint azt, hogy a családból örökölte a "rosszul evést", vékonyka...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Egyhónapos kisfiú anyukája vagyok, jelenleg két idegennyelven tanulok, németül és hollandul. Arra gondoltam, hogy szoptatás alatt hangosan memorizálnék idegen szavakat, kifejezéseket, kvázi beszélgetnék magammal...
        9hetes kisbabam rengetegszer oltogeti a nyelvet,korubelul 1honapos kora ota. Mindent meg is nyal ami a szaja kozelebe kerul. Cukizik is. Normalis vagy valami betegsegre utalhat?
        Tiszteletem! Azért írok, mert három hónapos kisfiamnak nincs étvágya, nem akar szopni. Időre született, egészségesen. Az első hónapban remekül ment minden, igény szerint szopott, gyarapodott egy kilót. Viszont a hónap végére elkezdődtek a...
        Dilemmába vagyok. Első kisbabám és nem tudom mi a helyes. Most lesz 1.5 éves stabilan jár. Bent a lakásban is bokamerevítős cípőben kellene járkálni vagy elég a zokni? Járólap és parkettás a ház. Nem szeretném ha ez miatt deformálodjon a...