• Alvásprobléma: szeparációs szorongás?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő! Kisfiam másfél hónap múlva lesz 3 éves, ekkor kezdődik az óvoda is. Elég zárkózott gyerek, számára a biztonságot a felnőttek társasága jelenti, a gyerekektől inkább tart. Nem kezdeményez kapcsolatot velük, sőt, inkább menekül előlük. Egyébként rendkívül értelmes kisgyerek. Május óta egy kis minibölcsibe jár, 2-3 gyerek társaságában. Azért vittem el ide, hogy az óvodai beszokás könnyebben menjen majd neki. Heti három alkalommal 6 órát tölt ott. Lassan 3 hónapja jár már ide, jól érzi magát ott, bár mostanában megint sír egy picit, mikor elbúcsúzom tőle, de ez addig tart, amíg kilépek az ajtón, egyébként jól elvan, a gyerekekhez is közelebb került már. A kérdésem a következő: Amióta bölcsis, az esti elalvás nagyon nehezen megy. Ha ott ülök mellette, akkor órákig nem alszik el, amikor mégis, akkor félóránként felkel, és keres engem. Ha apukája ül mellette, akkor is nagyon nehezen alszik el, és sokszor inkább engem akarna. Így az elalvások órákig húzódnak, ami nagyon megterhelő. Délutáni alváskor is ugyanez a helyzet, bár a bölcsiben nincs ezzel gond, könnyen és sokáig alszik. A délutáni alvás már korábban sem ment könnyen, a bölcsikezdés előtti pár hétben már nem is próbálkoztam vele. Mit tehetnék a helyzet megkönnyítése érdekében? Egyáltalán van-e köze a fiam alvásproblémájának a tőlem való leválás nehézségeivel? Köszönettel, Nyina

        Dr. Varga Tamás válasza a alvászavar, bölcsőde témában

        Tisztelt Kérdező! Előfordulhat, hogy a fokozott ragaszkodás okozza az alvászavart. A közösségbe való szoktatás minnél hamarabb szükséges lenne. Amennyiben a kapcsolatteremtésben ill. leválásban tartós, intenzív problémák lesznek gyermekpszichológus segítségét kérhetik, aki játékos módon, akár szülő bevonásával segíthet.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Varga Tamás
        pszichiáter

        Dr. Varga Tamás

        Kérdés: 2011. július 19., 16:32; Megválaszolva: 2011. július 21., 09:55

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt doktornő! Köszönöm megnyugtató válaszát lassan gyarapodó kisfiammal kapcsolatban. Azt írta, próbáljam elfogadni, hogy időnként kevesebbet eszik. Valamint azt, hogy a családból örökölte a "rosszul evést", vékonyka...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Egyhónapos kisfiú anyukája vagyok, jelenleg két idegennyelven tanulok, németül és hollandul. Arra gondoltam, hogy szoptatás alatt hangosan memorizálnék idegen szavakat, kifejezéseket, kvázi beszélgetnék magammal...
        9hetes kisbabam rengetegszer oltogeti a nyelvet,korubelul 1honapos kora ota. Mindent meg is nyal ami a szaja kozelebe kerul. Cukizik is. Normalis vagy valami betegsegre utalhat?
        Tiszteletem! Azért írok, mert három hónapos kisfiamnak nincs étvágya, nem akar szopni. Időre született, egészségesen. Az első hónapban remekül ment minden, igény szerint szopott, gyarapodott egy kilót. Viszont a hónap végére elkezdődtek a...
        Dilemmába vagyok. Első kisbabám és nem tudom mi a helyes. Most lesz 1.5 éves stabilan jár. Bent a lakásban is bokamerevítős cípőben kellene járkálni vagy elég a zokni? Járólap és parkettás a ház. Nem szeretném ha ez miatt deformálodjon a...
        Tisztelt Szakértők! Kislányom tíz hónapos múlt. Három hete bukkantak ki a fogacskái (alul kettő) Azóta nagyon keveset eszik tápszerből (max. 80 ml/ étkezés, de van, hogy csak 30 ml) és amint megízleli, már tolja is el magától. A napi...
        Két és fél hónapos csecsemőmmel kóstoltatva lett egy családi összejövetelen a torta csokimázából. Éppen csak egy ujjhegynyi, de aggódok, hogy ez megárthatott a feljetlen emésztőrendszerének. Lehet erről szó? Még aznap kétszer kakilt,...
        Tisztelt Doktornő! 6 hónapos kislányom egy hete gyakran kakil(naponta . Van amikor csak nagyon keveset és előfordul hogy nagyon híg, illetve van amikor nyálkás kissé. A gyermek jó közérzetű játszik, nevetgél. Egyetlen alkalommal volt panaszos....
        Tisztelt Hölgyem/Uram!A kislányom most 17 hónapos,júniusban volt egy hányás hasmenéses betegsége ami sajnos álmában érte őt.Innentől kezdve most már 4 hónapja nem alszik éjjel.Elég zavarossak a tünetei mert hetente van egy olyan éjszakánk...
        Tisztelt Doktornő, A 14 hónapos kisfiunk éjszakai alvásával kapcsolatban keresem önt. Amióta megszületett eléggé anyás, ami nem változott sokat a 14 hónap alatt. Egy normálisan fejlődő, normális határon belül eléggé aktív...