• Mit tegyek, ha a gyermekem alvászavarral küzd?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        5 éves kislányom az utóbbi időben (mióta nyáron kifestettük a szobáját, átrendeztük, új ágyat kapott, mindezt persze az ő tudtával, ő kérésére kiválasztott emeletes ággyal) nem akar elengedni altatáskor maga mellől. Elolvassuk a mesét, (elkövettem azt a hibát, hogy odafeküdtem mellé,hogy érezze magát biztonságban) és ha elaludt lemásztam, de abban a pillanatban felébredt, és pillanatokon belül pszichésen hányást produkált. Ha a mi szobánkban van simán elalszik a mi ágyunkban, akkor is ha én ott vagyok vele a saját ágyába, de legyen vele valaki. Tény és való, hogy az utóbbi időben túlestem egy vetélésen, amit biztosan érzett ő is, és próbáljuk feldolgozni, de kérem segítsen, milyen módszerekkel lehet a problémát megoldani. Van kislámpa a szobában, megbeszéltük hogy égve marad, de kiderült, hogy nem az a baj. Beszélgettünk vele erről, mert nagyon értelmes kislány, de kezdek elkeseredni.

        WEBBeteg szakértő válasza a alvászavar témában

        Való igaz, a gyerekek megérzik, ha baj van, ha nyugtalanság van a levegőben. Szeretik az állandóságot, a biztonságot jelenti nekik. Úgy tűnik, az önök kicsijével is ez a helyzet. Nem lesz semmi baj, nem szokik hozzá, ha megbeszélik vele, hogy akár az apukával felváltva, de itt lesznek vele, amíg elalszik, amíg ennek szükségét látják.

        Nem követett el hibát, azzal, hogy mellé feküdt! Este próbáljanak vele a fürdésnél együtt lenni, akár együtt is lehet, a vízben játszani, pancsolni, közben ha úgy adódik, beszélgetni is.
        Öltözéskor át lehet masszírozni őt levendulás testápolóval, olajjal. A fürdővízbe is lehet tenni pár csepp levendulaolajat, az relaxál, nyugtat. Ön is kipróbálhatja.

        Fürdés után lehet gyertyát is gyújtani, nézegetni a fény játékát és elmesélni, kinek mi jut eszébe róla, közben... akár hármasban is az apukával.

        Lényeg, hogy békés, nyugodt, biztonságot sugárzó állapotban kerüljön az ágyba.

        Kívánom, hogy mielőbb nyugodjanak meg mindannyian.

        Üdvözlettel:
        Kazimir Ágnes gyermekpszichológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szerkesztőség
        PharmaPlaza

        Kérdés: 2008-10-29 15:24:22; Megválaszolva: 2011. augusztus 11., 19:15

        Tudjon meg többet: alvászavar
      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Két és fél hónapos csecsemőmmel kóstoltatva lett egy családi összejövetelen a torta csokimázából. Éppen csak egy ujjhegynyi, de aggódok, hogy ez megárthatott a feljetlen emésztőrendszerének. Lehet erről szó? Még aznap kétszer kakilt,...
        Tisztelt Doktornő! 6 hónapos kislányom egy hete gyakran kakil( naponta . Van amikor csak nagyon keveset és előfordul hogy nagyon híg, illetve van amikor nyálkás kissé. A gyermek jó közérzetű játszik, nevetgél. Egyetlen alkalommal volt...
        Tisztelt Hölgyem/Uram!A kislányom most 17 hónapos,júniusban volt egy hányás hasmenéses betegsége ami sajnos álmában érte őt.Innentől kezdve most már 4 hónapja nem alszik éjjel.Elég zavarossak a tünetei mert hetente van egy olyan éjszakánk...
        Tisztelt Doktornő, A 14 hónapos kisfiunk éjszakai alvásával kapcsolatban keresem önt. Amióta megszületett eléggé anyás ami nem változott sokat a 14 hónap alatt. Egy normálisan fejlődő, normális határon belül eléggé aktív...
        Tisztelt Doktor Úr ! Az elmúlt fél évben 30-35 napos ciklusaim jelentkeztek, korábban elég pontos volt a ciklusom, 1 évvel ezelőtt egy kimaradás volt. Myomáról 10 éve tudok.Jelenleg a vérzésem már nem erős, viszont 7-8 napig tart.Az utolsó 4...
        Tisztelt doktornő! Nagyon kimerültek vagyunk már mert 5hónapos kislányunk nem akar,vagy nem tud aludni... Óránként felkel éjszaka,cicil és úgy alszik vissza.A cicilés ilyenkor általában egy percig tart.Mellettünk alszik mert a kiságyban...
        T Doktornő!Kisfiam 19hónapos10,5kg,86cm.Tanácsot szeretnék kérni az étkezésével kapcsolatban. Még mindig nem akar darabos ételeket enni és az utóbbi időben nem ízlik neki semmi. A fogzásra gyanakodtam de ez már jó ideje tart úgyhogy ezt...
        Kedves Doktornő! A kisfiunk most 8 hetes, 3910 grammal és 57 cm-rel született. Most 6,2 kg. A súlyához kiszámolt tápszermennyiséget kapja, de ez nem mindig elég neki. Egy nap még mindig 7-szer kér enni. A tápszer így 120 ml-nek megfelelő...
        Kedves Doktornő! Kisfiam most 6 hetes, a 36. gesztációs héten született 2480g-mal. Már a kórházban is bukott, a koraszülött osztályon az éretlen emésztőrendszernek tulajdonították. Sajnos anyatej hiánya miatt BEBA sart pro tápszert kapott...
        Szép jo estet. Azzal a kérdéssel fordulnék onhoz ,,hogy a kis fiam nem eszik. van 3 fajta étel amit meg eszik. tobbi eteltol mintha undorodna.. hanyigert kap tole.. kis baba kora ota igy van. nagyon el vagyok keseredve ..kérem segitsen.. koszonom...