3 hónapos baba tápszeres etetése

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Kislányom három hónapos múlt. Két hónapon át nem volt gond a szoptatással, szinte kizárólag anyatejet kapott. Aztán két hónap után egyre kevesebb lett a tejem, babám egyre jobban hisztizett, amikor mellre próbáltam tenni. Próbálkoztam tejserkentő teával, fejésekkel (mivel nap közben csak keveset alszik a babám, így erre ritkán jutott időm, többnyire esténkét tudtam csak fejni), többszöri mellre tétellel (ez is alig-alig sikerült, mert szinte mindig sírásba torkollott), de nem használt, így szépen lassan elapadt a tejem. Mára már csak tápszert kap a pici. Viszont arra lennék kíváncsi, hogy melyik tápszer lenne a legmegfelelőbb babám számára, ha még az anyatejes táplálás alatt nyilvánvalóvá vált, hogy tejfehérje-érzékeny (szinte egybefüggő kiütései voltak a fején-nyakán, amíg el nem hagytam étrendemből a tejtermékeket), valamint hasfájásra hajlamos? (Mai napig kapja minden étkezés előtt az Infacolt, illetve napi rendszerességgel BabyCalm-ot, ráadásul a széklete sem túl rendszeres, másfél-kétnaponta jön csak. Többször látszik babámon, hogy erőlködik, lábacskáit húzogatja, sírdogál.) Jelenleg Milumil HA Start-ot használunk, de hallottunk a Milumil Komfortról - esetleg érdemes lenne ezt vagy valami mást, esetleg probiotikumos tápszert megpróbálni? Tejfehérje-érzékenység mellett is használhatók ezek? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Balogh Andrea válasza csecsemő táplálás témában

Kedves Kérdező! A Milumil HA tápszer tejérzékenység esetén jó választás, hasfájás esetén ha az sok gondot okoz akkor viszont érdemes a Komfort tápszerre váltani. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 09.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Tápszer, nyugtalanság
Tisztelt Dr. Nő! Babám kettő hónapos, sajnos elapadt a tejem, eddig vegyesen kapott anyatejet és tápszert a babám. Eddig a lactogen harmony tápszert...
Mennyi?
Jo estet! 1 honapos elmult a. Kislanyom!, MennYi ml- mecsek teat adhatunk neki? Illetve milyen idoszakonkent?
1 éves kisfiam étrendje
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 1 éves kisfiam napi étrendje jelenleg úgy néz ki: reggel 6-7 óra között kb. 250 ml tápszer, 9 óra körül gyümölcs és egy kis vajas...
10 hetes babánál baj ha kimarad 7-8 óra...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Azt szeretném kérdezni, hogy problémát jelent-e egy 10 hetes babának, ha az esti és a hajnali szoptatás között 7-8 óra kimarad? A baba...
Túlsúlyos baba
Az én babám most lett 5hónapos. nagy súllyal is született, 3, 85, és gyorsan is gyarapodott. 2hónapos koráig anyatejet kapott, utána tápszert. 4hónaposan...
Választható védőoltás
Tisztelt Doktornő! 3 hónapos kislányomnak szeretném beadatni a Bexsero oltást. Mi ezzel az oltással kapcsolatban az Ön tapasztalata? Kell e aggódni...