A halál fogalma egy 3 éves kislány számára

Kedves Doktor Nő, Doktor Úr! Egy 40 éves apuka vagyok, a feleségemmel neveljük egy szem 3 éves kislányunkat. Az én részemről mind a két szülőm és a rokonaim is meghaltak már, a feleségem részéről az Édesapja és az Édesanyja is él. Sajnos az apjánál, apósomnál 3 éve rákot diagnosztizáltak, már akkor mondták, hogy ne fűzzünk sok reményt hozzá. Ahogy most látszik lassan eljött ez az időpont, amitől nagyon féltünk. A kislányom a nagyszülőkkel heti 1-2 alkalommal találkozik, ő és a nagypapa közt nagyon jó kapcsolat alakult ki. Ha eljön, amitől félünk, akkor mit mondjak majd a kislányomnak, mi lett a nagypapával, hogy kell ezt helyesen elrendezni egy 3 éves kislány lelkébe, hogy komoly sérülés ne érje? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.

Szigeti Ildikó válasza nagypapa halála témában

Kedves Apuka! Remélem, még sok idő lesz arra, hogy a kislánya és az apósa együtt játsszon! Előbb-utóbb azonban minden családban szembe kell nézni azzal, hogy a nagyszülők meghalnak. Sajnos csak keveseknek adatik meg, hogy lássák felnőni az unokájukat. A kérdésére nehéz röviden válaszolni, csupán néhány általános válaszra van mód. A legfontosabb, hogy nyíltan, őszintén beszéljenek a kislánnyal, ha bekövetkezik az, amitől tartanak. A halál gyermekek felé való kommunikációjában alapvető szempont a vallás. Ha nem hisznek a halál utáni létezésben, ne is beszéljenek ilyenről, mert a kicsi úgyis megérzi, hogy nem őszinte, amit mondanak. Ne legyen tabu téma, bármennyire is fáj, olykor érdemes beszélni a halálról, az elmúlásról. Azt javaslom, általánosan, például egy mese, vagy egy film kapcsán beszélgessenek erről! Ezzel úgymond „fel tudják készíteni” a kislányukat erre a helyzetre. Semmi esetre se célozzanak a nagypapára, mert ezzel könnyen „megmérgezhetik” az együtt töltött időszakot. Egy családtag elvesztése kapcsán szinte mindig felmerül a kérdés: „hogyan mondjuk meg a gyereknek? ” A legtöbb pszichológus ugyanazt javasolja: „őszintén”. Noha minden gyerek másként éli meg ezt a helyzetet, általánosságban az a legszerencsésebb, ha hagyják, hogy ő irányítsa az ilyen beszélgetéseket. Ha a kicsi nem kérdez, a szülők ne kezdeményezzék a halálról való „eszmecseréket”, ha viszont kérdése van, arra célszerű egyszerűen, érthetően és őszintén felelni. Az sem ritka, hogy a gyerek nem azonnal reagál egy ilyen helyzetre, csak hetekkel, hónapokkal később. Nemcsak a kérdésekre válaszoljanak őszintén, az érzéseiket se titkolják a gyerek előtt! Meglehet, hogy először megijed a kicsi a szülők fájdalma miatt, de kár volna előtte titkolni ezeket a természetes érzéseket! A legrosszabb, ha megpróbálják „tartani magukat” a gyerek előtt. Ebben az esetben ugyanis a kicsi csak érzi, hogy valami történik, de nem tudja, mi. Ez pedig szorongást kelthet benne, aminek hosszú távon negatív következményei lehetnek, olyanok, amiket később aligha lehet visszavezetni a kiváltó okhoz. A gyerekek sokkal okosabbak és erősebbek, mint azt mi, felnőttek gondolnánk! Sokkal érzékenyebbek azonban, mint hisszük, ezért a legkisebb és legkegyesebb „hazugságot” is megérzik, így a halálról is a maga természetességében célszerű beszélni velük. A gyászt is éljék meg együtt! Ezzel a kicsi megtapasztalja, hogy az életben vannak jó és rossz dolgok, de akármi is történik, egyrészt a „világ nem áll meg”, másrészt nincs egyedül! Ez a tapasztalat erőssé teheti! Üdvözlettel.

Itt kérdezhet