• Máj-epe és a bőr

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/úr! Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődtek el a panaszaim: erősen korpás, viszkető, zsiros fejbőr, hajhullás, illetve aknés bőr, hasi görcsök, rendszertelen székelési szokások. Bár korpás fejbőröm volt kiskorom óta, ami hol kisebb-nagyobb mértékben időről-időre mérséklődött, de ilyen erősen viszkető, zsiros, hajhullással párusuló sohasem volt, mint ami az utóbbi időben. A hajhullás nem foltos, leginkább a fejtetőre koncentrálódik, de oldalt is hullik. Férfias kopaszodásról nincs szó, egyrészt a jó gének miatt, illetve egy vizsgálat alkalmával meg is állapitották. Ugyanezen a mikrokamerás vizsgálaton az is kiderült, hogy egy 8-as skálán a hajszálak vastagsága az 5. fokozatba esik, alig van vékonyabb hajszál, pedig fekete hajú vagyok a hajhagymáim atrófiásak. Az akne leginkább az állszegletem, tarkóm, nyakam, vállaim környékén van. A tüneteimmel egy időben jelentkeztek emésztési panaszaim is, amik azóta is megvannak. Hasmenéses, székrekedéses időszakok váltakozása, bár folyásszerű hasmenés az utóbbi pár hónapban nem volt, illetve sokszor szúró fájdalom is van a köldököm környékén. A székletem elég laza állagú, nagyon világos barna szinű általában. Ezért gondolom, hogy valamiféle felszivodási zavar van a háttérben, ez okozhatja a hajhullásomat stb. Azt még megemliteném, hogy demodexet is találtak a hajhagymámban, és adtak rá egy méregdrága készitményt, ami természetesen nem használt, Egy másik orvos azt mondta demodex mindenkiben van, de csak akkor okoz olyan tüneteket, ami nekem van, ha valami belső probléma van a háttérben, amúgy nem lehet kiírtani. Az előzekben leírt a vizsgálaton - nem tudom mennyire hiteles - műszerrel megmérték a belső állapotomat, kb. 1 perc alatt egy tenyérbe fogott "fémhenger" megállapitotta, hogy közepesen erős vitaminhiányom van Ca-ból, és enyhe Zn, B1, B3-ból vitaminokból, illetve közepesen erős máj-, epe zavarom van. Azt mondták ezek okozhatják a rossz bőrömet, hajhullásomat stb. Vérvételen is voltam, mindent rendben találtak, a hajhullást okozó legfőbb okként említhető vas szint is megfelelő volt. Ételintolerancia teszten is voltam. Közepesen pozitív eredmények: búza, glutén, tej, tojás. (Zárójelben még amit megemlitenék, hogy kissé magas a vérnyomásom, néha szabálytalanul ver a szívem, esetleg valami keringési zavartól is lehet hajhullás bár nem hiszem, hogy ettől aknéim, korpa stb. lennének. Illetve nem élek stresszesebb életet egy átlagembernél.) A doktornő 1-2 hónapig tartó májvédő tea fogyasztását, illetve vitamin készítmények szedését javasolta, amitől pár hónap után remélhetőleg helyreáll a szervezetem. A kérdéseim: , Mennyire megbízható az a műszeres vizsgálat, ami ennyi idő alatt megállapit ilyen sok mindent, mindenféle vérvétel meg egyebek nélkül? Az emlitett máj, epeproblémák okozhatják-e a zsiros bőrt, hajat, esetleg a zsirban oldodó vitaminok hiányát, és azt, hogy vékony testalkatom ellenére eléggé elzsírosodtam az utóbbi időben? Érdemes-e valamiféle bélflóra helyreállitó kúrát csinálnom a tea és a vitaminok szedése mellett? (Egy másik orvos javasolta, hogy ez is lehet probléma, szedjek Acute Lactive-ot) Elnézést a dilettáns kérdésekért, nem vagyok orvos ezért kérdezem önöket. Próbáltam minél részletesebb mindenre kiterjedő "kórképet" adni, hogy könnyebben megoldódjon a probléma. Már elég sok pénzt költöttem orvosokra és gyógyszerekre, samponokra stb. majdnem mindegyik mást mond, remélem most kapok valami érdemi megoldást. Köszönöm

        Dr. Gál Mónika válasza a zsíros haj témában

        Kedves Kérdező! A leírt bőrgyógyászati tünetei megfelelhetnek egy- a korának megfelelő- erősebb acne és seborrhoea betegségnek. Az androgén típusú hajhullás lehetőségét mikrokamerás vizsgálattal nem lehet kizárni. Forduljon inkább bőrgyógyászhoz ezen panaszaival! Azonban a székelési panaszok gyulladásos bélbetegségre (colitis ulcerosa, Crohn-betegség) utalhatnak. Ennek nagyon fontos a mihamarabbi kivizsgálása, a későbbi lehetséges szövődmények elkerülése végett. A szervezetben zajló gyulladásos folyamat a bőrtüneteket is súlyosbíthatja. Emiatt javaslom, hogy gasztroenterológiai szakrendelést keressen fel!

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Gál Mónika
        bőrgyógyász-allergológus

        Dr. Gál Mónika

        Kérdés: 2011. augusztus 08., 15:20; Megválaszolva: 2011. augusztus 11., 12:05

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Bőrgyógyász Szakorvos! Hozzávetőlegesen 2,5 évvel ezelőtt kezdődött a problémám.A hátam jobb oldali bőrfelületén viszkető, kitüremkedő kiütések, melyekből eleinte csak egy-két db volt, majd idővel több lett belőlük.Meleg...
        15 hós kisfiamnak október óta van a nyakán egy kis narancsos színű kinövés. Kezdetben akkora volt, és éppen úgy is nézett ki, mint egy apró paradicsommag.Körzetis bőrgyógyász látta, a diagnózis szerint xanthogranuloma juvenile, és nincs...
        Üdv! Egy hólyag vagy nem is tudom minek nevezzem évekkel ezelőtt megjelent a péniszemen a makkon. Fehér színű, Nem lapos, kissé ki dudorodik a bőr felületéből, apró de kemény, néha szúr, viszket. egy darab van belőle. Nemi életet nem...
        Kedves Doktornő! Édesanyám néhány nappal ezelőtt övsömör betegséget kapott. A nagyobb hólyagok a tarkón és a bal vállöv területén jelentek meg, majd a fertőzött terület átterjedt a bal vállra és a bal lapocka feletti részre. Sajnos...
        Szép napot! Az elmúlt kb egy másfél hónapban megjelent egy halvány sötét csík a hüvelykujj körmöm alatt. Az iránt érdeklődnék hogy mi lehet az oka, és mi a teendő vele?
        Kisfiam 3,5 éves. Kb. 10 napja a hátán és mellkasán érdessé vált a bőr. Olyan, mintha libabőrös lenne folyamatosan. Kb. 1 hete a kézfején is megjelent ez az érdesség. A tenyere kicsit olyan, mintha kiázott volna a vízben. A körömágyak...
        Tisztelt Címzett! 2 éve felnőttkori aknéval küzdök, tinédzser koromban tiszta volt az arcbőröm. Az utóbbi 2 évben nagyon mély, gyulladt, gennyes kelések jelentek meg az arcomon, hol jobban hol rosszabb állapotban volt. Az összefüggést nem...
        Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Lassan 1 hete viszket a bal mellbimbóm.de csak az,a másik nem.2 napja a mellem alatt kipirosodott a bőr.sem a mellbimbómon,sem a mellemen nem találtam semmi elváltozást.már máskor is előfordult,hogy viszketett ugyanez...
        Tisztelt Doktor Nő ! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy pár hónapja a hasam alján kis szemölcsszerű dolgok alakultak ki. Csípéseknek gondoltam őket, mert megcsípett valami. De nem akarnak elmúlni. Nem viszket nem is érzem őket.5 darab...
        Kedves Szakértő! Minden bizonnyal intim gombás fertőzésről van szó, mert a Canesten weboldalán az 5 felsorolt tünetből 4 stimmel. - Viszketés a makkon és a fityma belső felszínén - Kivörösödés - Duzzanat (a bőr megduzzatt) - Fehéres,...