• Vörös viszkető folt hónaljnál *KÉPPEL*

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Elnézést, hogy kétszer küldtem el, de elfelejtettem az előzőhöz a képet csatolni, amelyen a karom látszik! Tisztelt Doktornő! 2-3 hete jelentkezett a probléma mindkét hónaljamnál egyszerre. Először vörös egybefüggő kidörzsölt folt jelent meg. Eddig nem foglalkoztam vele, mert egyértelmű volt számomra, hogy kidörzsölődött, mára a fájdalom elmúlt, azonban egybefüggő vörös folt bőrfelszín látható, amely reggel, illetve este intenzívebben viszket, plusz 1-2 hete ugyanilyen folt jelent meg a jobb karomnak a könyökhajlatában. Bactroban kenőcsöt használtam rá, amely csillapította eddig, és már szinte el is múlt, már csak halvány rószaszínes volt, Mostanra azonban visszapirosodott, ugyanez a helyzet a hónaljamnál is, ott is hol csillapodik, hol erősödik. Valami gombás fertőzés lehet? vagy allergiás tünet? Milyen kenőccsel, spray-vel tudnám esetleg csillapítani, eltüntetni? Kösöznöm szépen!

        Dr. Gál Mónika válasza a bőrbetegség témában

        Kedves Kérdező! A kidörzsölődött, hámhiányos felület könnyebben befertőződik. lehetséges, hogy gomba alakította ki a makacs és terjedést mutató foltokat. Recept nélkül beszerezhet több gomba ellenes készítményt például Lomexin krém, Batrafen krém vagy hintőpor, Lamisil dermgél stb. Ha ezek valamelyikének használatával sem indul meg a javulás, mindenképpen forduljon bőrgyógyászhoz.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Gál Mónika
        bőrgyógyász-allergológus

        Dr. Gál Mónika

        Kérdés: 2011. március 20., 09:55; Megválaszolva: 2011. március 22., 11:08

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt orvosok Olyan problémàm van pàr hónapja a combhajlat és nemi szerv körül nagy gyulladt csomók lesznek amik többnyire maguktól kifakadnak van amelyik nem és visszahúzódik aztàn később ujra begyullad nagyon fàjdalmas Előfordult màr...
        Kiütés jelent meg a péniszemen, méretre akkora mint egy pattanás, a tövénél van ahol kezd szőrösödni, piros, nem váladékozik, ha hozzáérek fáj, rendszeresen maszturbálok, rendrendszeresen mosakodok, képet itt nem tudok mellékelni mert...
        Tisztelt Doktornő! 13éves lányomnál 4napja viszkető piros kiütések jelentkeztek.Haziorvosnál voltunk pénteken,gombara gyanakodott amire exoderil krémet javasolt(hasznaljuk) amíg bőrgyógyászhoz nem jutunk(szerdára van időpontunk) Aggaszt a...
        Egyik nap este tusfürdővel megmostam a makkot,ezután eléggé csípett. Más nap is éreztem,hogy fáj. A második napra piros lett,begyulladt. Úgy gondolom ez a tusfürdőtől van. Olykor viszket és picit fáj. Előtte még sosem volt ilyen...
        Már 16 éves korom óta szenvedek ebben az aknés, pattanásos, gyulladásos életben. Nagyon sok mindent kipróbáltam: Roaccutan ( nagyon kiszáradt a bőröm tőle, napfényt emiatt nem akarom kerülni, valamint annyira kiszáradtam hogy egy lufi...
        Kedves Szakértő! 3 napra voltunk nyaralni egy apartmanban! Élősködőket nem látrunk sehol, viszont az első éjszaka után, reggel lettek rajtunk csípések! Aztán másnap reggelre is! Utána próbáltunk nézni, és mi den jel és tünet arra utal,...
        Pár néha viszkető piros folt a makkon. Ez milyen nemi betegség ha az?
        Az a helyzet hogy a makkomon piros potyok vannak. Nyugalmi allapotban van a peniszem akkor alig lehet észre venni őket. De izgalmi állapotban szinte kituremkednek nem viszketnek semmi ilyesmi. Kezeltem canesten kenoccsel de nem segít. Kérem segítsen mi...
        Üdvözlöm! 25 éves férfi vagyok, combomon és lágyékom felett a mellékelt sárgás vöröses színű foltok jelentek meg néhány hete,s azóta se múlnak. Semmi egyéb panaszt nem okoznak, csupán jelenlétük ad aggodalomra okot. Kérdésem...
        Tisztelt Doktornő! A hátamon kb. 13 éves koromtól kezdve rengeteg pattanás alakult ki. Ma már 30+ évesen sokkal kevesebb van rajtam, de a régi pattanások nyomai nagyon lassan tűnnek el. A vállam, nyakam körül a bőrömön majdnem teljesen tiszta,...