• Anyajegy áradat

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Drnő! Korábban volt kb.20 anyajegyem, szülés után fél évvel rengeteg anyajegy jött ki rajtam, azóta is folyamatosan. Ennek már másfél éve. Olyan a testem mint akit festékkel összefröcsköltek, az anyajegyek egész tűhegynyi mérettől pár mm nagyságúak. Rendszeresen járok bőrgyógyászatra, de sosem mondják, hogy valamelyiket is le kéne szedetni, pedig nagyon sok olyan anyajegyem van, melyek egész sötétbarnák, szinte feketék. Régiek is besötétedtek így, és újak között is vannak ilyenek. A kérdésem, hogy meddig várható még hogy eltart ez az anyajegy áradat, mert szeretnék még egy gyereket és félek ezek elrákosodhatnak ill.még több anyajegy jön ki rajtam. Továbbá azt nem értem, hogy az nem ad aggodalomra okot, hogy ennyi sötét anyajegyem van? Az interneten mindenhol azt olvasni, hogy a melanóma így kezdődik. Köszönöm válaszát: egy aggódó anyuka

        Dr. Bodnár Edina válasza a anyajegy témában

        A rendszeres ellenőrzést javaslom, mert a bőrgyógyász kolléga el tudja különíteni a dermatoscoppal melanomára gyanús anyajegyeket. A napfény, ill. a hormonális változás elősegítheti anyajegyek megjelenését.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2010. október 23., 08:28; Megválaszolva: 2010. október 25., 16:33

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktonrő! A talpamon a képeken látható foltok vannak. Már próbáltam fertőtlenítővel kezelni, de sajnos nem használ. Kellemetlen szaga nincs, csak a bőr keményedik meg. Mit tudok vele tenni? Mi ez a betegség?
        Tisztelt Dr Nő!!Az arcbőröm 2hónap alatt megváltozott!!Fáj,viszket,húzódik,pattanásos lett,kipirosodott,lyukacsos lett!!Képet mellékeltem!!Mit lehet az oka??Válaszát előre is köszönöm!!Tisztelettel Kata
        Kedves Dr.Nő!Olyan problémám volna hogy hajlamos vagyok combtő és lágyék izzadásra,sokszor befülled a munkásruha miatt és emiatt viszkető,égető iritáció keletkezik a lágyékom és a herezacskó között.Canesten krémmel kezeltem ami úgy...
        Üdvözlöm! 1hete már hogy megjelent a karomon egy vörös kemény duzzanat, biztos valami csípés de nem elmúlt hanem lila lett es körülötte lettek kis apró sárgás hólyag szerűek. 2szer kentem fenistilel meg egyszer Tetran kenőccsel. Érdemes...
        Kedves Dr. Bodnár Edina! Csatoltam önnek kettő képet. Érdeklődnék, hogy ön szerint mi lehet a combomon az a "csomó"? 1 éve volt szinte majdnem ugyan ilyen csomó nem sokkal a mostani csomó alatt. Akkor a sebész cisztát állapított meg, amit ki...
        Tisztelt Doktornő! A mai napon kapott válaszát nagyon köszönöm! Azt írta, hogy az április 21-én küldött kép alapján övsömöröm volt. A kérdésem továbbá az volna, hogy miért alakulhatott ki? Esetleg közre játszhat bármilyen kóros...
        Tisztelt Doktor! Tegnapelott a kertben voktam, vetemenyeztem es azt vettem eszre hogy viszket a csuklom, raneztem es piros kiutesek voltak rajta! Viszket es meleg is ott a bor! Nem tudom mi lehet ez? Kerem adjon tanacsot! Tisztelettel: Eva
        Tisztelt Doktornő! A képen látható, piros foltok kb egy hete jelentek meg. Kezdetben aprók voltak, majd rosszabbodott. Lábszáron, lábfejen, karon, kézfejen, tenyéren van. Mitől lehet, mi a teendő? Köszönöm!
        Tisztelt Doktornő! Édesanyámat pár napja műtötték. Szövettani lelete a következő: Makroszkópos leírás: Bőrdarabka felszínén 14 mm átmérőjű vörhenyes peremű szürkés folt Mikroszkópos leírás: A vizsgálati minta bőrdarabka,...
        Udvozlom! Kb. 1 evvel ezelott kezdodtek el a fenek koruli viszketo problemaim, van az anusztol egy kb. 5-6 cm-re balra egy nagyon kicsi pukli, epp hogy erezni lehet, ott szokott viszketni. Sokszor addig kaparom, amig egyfajta nedvesseg jon belole, nem...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Tekintse meg infografikánkat, és tudjon meg többet az ajakherpeszről!
        Magunkról tanulni sosem késő! Az egészségértés jelentősége felnőtteknél.
      • Hirdetések
      • Infografika és videó