Laborlelet bőrtünetekkel

Tisztel Doktonő / Doktor Úr! Nyáron a jobb combomon megjelentek viszkető piros foltok, amik vakarózás után kissé érdesebb felületűvé váltak, és megduzzadtak. Ezek aztán néhány hét alatt maguktól elmúltak. Augusztus végén arra lettem figyelmes, hogy reggelente nagyon piros a szemen, majd napközben elmúlik… Szeptember elején kötőhártyagyulladást állapítottak meg a szemészeten (Floxal csepp 1 hétig, napi 5X). Eltelt 2 hét, majd ismét kötőhártyagyulladásom lett, ismét Floxal a fenti, mennyiségben. Ezután kb. 9-10 nappal megint piros szemmel a szemészeten kötöttem ki, ahol megállapították, hogy most episcleritisem van, ami a szervezetben zajló gyulladásra utal. Mindenképpen gócot kell kutatni. Fül-orr-gégészet: negatív Nőgyógyászat: negatív Fogászat: negatív Izületi panaszom nincs 2 napja hasmenésem van, amit a gyerekektől kaphattam el…, De ez sem sürgető, és már rendeződni látszik! Szeptember elején megjelentek a bőrtünetek is, amiknek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, de kb. 1-2 hete egyre kínzóbb viszketési ingerekkel küzdök: - Hajas fejbőr jobb oldal - jobb fül mögött - jobb fül mögött nyirokcsomó duzzanat (szemmel nem nagyon látható, csak kézzel tapintható, nem fáj, néha viszket) - jobb vállon - hátam tetején a nyakhoz közel a gerincnél egy negyed tenyérnyi folt - a hátam közepén a gerincnél egy tenyérnyi folt - a fenekemen a farpofákon, a fenekem felett a gerincnél a jobb combomon, oldalt Bőrgyógyász szerint gyógyszer allergia. Jó pár éve (min. 3) szedem a következő gyógyszereket: meforal 500 mg (3x1) L-Thyroxin 75 mikrogramm 3000 NE D-Vitamin 2 hét Provera (1 hét: 2x2, 5mg; 1 hét: 2 x 5mg; 2 hét szünet) Azt gondolja, nem allergia, semmiképpen sem kell allergológiára mennem, ezért elküldött laborra: Fehérvérsejt 7, 0 Neutrofil 5, 0 Limfocita 1, 35 Monocita 0, 45 Eozinofil 0, 20 Bazofil 0, 03 Neutrofil 71, 20% ++++++ Limfocita 19, 20% ++++++ Monocita 6, 40% Eozinofil 2, 80% Bazofil 0, 40% Vörösvérsejt 4, 9 Hemoglobin 132 Hematokrit 0, 42 MCV 86, 3 MCH 26, 9 MCHC 312 Trombocita 334 MPV 10, 6 RDW-SD 41, 7 Vörösvérsejt süllyedés 42 +++++++ C reaktív protein 29, 57 +++++++ Anti-streptolizin O 131   Nagyon megrémült, amikor látta, hogy milyen magas a CRP értékem, de tanácstalan volt. Végül felírt Medrolt (8mg/nap), és 1 hét múlva kontroll. Kérdésem: Milyen úton menjek tovább? Nem lehetséges, hogy ez vmilyen bőrgyulladás, és amiatt ekkor az érték? Vagy esetleg tényleg gyógyszerallergia lehet? Mit tud megállapítani a fenti labreredményből? Kell-e valamilyen komolyabb betegségre gondolnom (nyirokcsomó, viszketés)? Köszönöm megtisztelő válaszát, előre is. Üdvözlettel.

Dr. Bodnár Edina válasza bőrtünetek témában

A magasabb CRP hátterében fertőzés és ízületi gyulladás is állhat. A viszketést a fertőzésre adott allergiás reakció, de gyógyszer is okozhatja. Mindenképpen góckutatás szükséges, hogy a szervezetben esetlegesen meglévő fertőzést kimutassák. Háziorvos el tudja küldeni ezekre a vizsgálatokra.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. október 19.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Pattanások a háton
Kedves Doktornő! Évek óta gyulladt pattanások jelennek meg a hátamon. Korábban bőrgyógyász által javasolt gyógyszeres kezelés és gyógyszertári kikevert krém...
Travocort krém újbóli használata
Tisztelt Doktornő! 10 éves kisfiamnak tavaly augusztusban az úszóoktatás elkezdése után, a nemi szerve környékén megjelent egy vörös folt, amit néha vakart...
Műtéti heg kezelése
Tisztelt Doktornő / Úr! Kb 8 hete volt egy lágyéksérv műtétem. Elég szépen gyógyul. A kérdésem az lenne, hogy ennyi idő elteltével lehetne-e esetleg valami...
Lila foltok testszerte
Kedves doktornő, Régebb óta fenn álló problémával fordulnék önhöz. Testszerte lila foltokat fedezek fel., Ami nyomásra el tűnik., De később vissza jön....
Melanoma malignum nodulare cutis...
Tisztelt Doktornő! 2 hete távolítottak el egy anyajegyet a, deréktájról és megkaptam a szövettani eredményt, ami nagyon megrémített. Ez áll benne: Részben...
Szeborreás dermatitis
Tisztelt Doktornő! Szeborreás dermatitis-el diagnosztizáltak, kevert arcbőröm van, a homlokom rendkívül zsíros, miteszeres és pattanásos, az arcom többi része...