Allergia!

Kedves Doktornő/Úr! Körülbelül két héttel ezelőtt két-három apró kis kiütés jelent meg a jobb csuklóm belső felén. Eleinte nem foglalkoztam vele, csak akkor mikor már azon kaptam magam, hogy egyre jobban viszketem és egyre több pöttyöm van. Megjelenéskor, mintha színtelen, kissé kiemelkedő kiütés lenne, ám kis idő múlva hólyag lesz belőle, vízzel a közepén. Természetesen voltam bőrgyógyásznál, kettőnél is. Az első nem igazán vett tudomást a kiütéseimről, a második orvos mikor először kerestem fel, azt mondta allergia. Kaptam egy allergia gyógyszert, azomyr-t; este 1 tbl. Meg egy krémet. Nos én egy pizzériában dolgozom, elég sok hatás érhet ott, de mivel az orvos nem mondta, hogy ne menjek dolgozni, pedig beszámoltam neki erről. Tehát továbbra is mosogatószer és tisztítószer, fűszerek és egyebek környezetében voltam (bár nem konyhán dolgozom, igy is sokszor érintkezem velük). Majd egyre több kiütésem vagyis inkabb kis hólyagom lett szétszórva a testemen, vannak amelyek már egybe érnek. Szerencsére az arcom kivételével mindenhol van szinte. Nem mentem be dolgozni mert már sírtam a viszketéstől.. újra meglátogattam a bőrgyógyaszt. Megemelte a a gyógyszer adagot napi két tablettára, kaptam szteroidos kenőcsöt (amit nem tudok hányszor szabad egy nap használni és bárhova kenhetem-e) és mosakodókrémet. Emellett javasolta a táppénzt, és laborvizsgálatra, gúckutatásra küldött. Még vár rám pár vizsgálat, szóval a kérdésem igazából csak annyi lenne, hogy, hogyan próbáljam ki zárni mire lehetek allergiás ha semmi nem változott a környezetemben, nem használok más mosószereket vagy kozmetikai szereket, nem ettem semmi szokatlant, amit eddig ne ettem volna. Nem tudom, hogyan juthatnék előre. Ajánlott egy ismerősöm egy ecsetelőt, Tanno Hermal. Merjen használni? Vagy most ne keverjem meg még ezzel is a szervezetem? A fogamzásgátlót is abbahagytam, 4 hónapja szedtem csak. A legtöbb kiutes az ujjaimon van. Előre is köszönöm segítségét! Üdvözlettel.

Dr. Bodnár Edina válasza viszkető kiütések témában

Valószínű, hogy dishydrotikus ekcémája van, ami a kezeiről szóródott a testre. Ez az ekcémaforma külső és belső allergénektől, gócoktól is lehet, ezért elsődleges a kivizsgálás. Sajnos magától nem tudja kikövetkeztetni a kiváltó okot, mert nem azonnal jönnek ki a kiütések, miután érintkezett az allergénnel. A Tanno Hermalt kipróbálhatja, csillapítani fogja a viszketést, de, amit a bőrgyógyász javasolt, az legyen az elsődleges.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 08.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Piros pontok az inakon
Apukámnak a comb belső és külső inakon piros égő pöttyök, vakarás után megnagyobbodik, mint egy vakkelés.2-3 napig viszket utána lelapul és barna folt marad a...
Viszkető kiütések
Tisztelt Doktornő! 13éves lányomnál 4napja viszkető piros kiütések jelentkeztek. Haziorvosnál voltunk pénteken, gombara gyanakodott, amire exoderil krémet...
Mitől van ez a kiütés?
Tisztelt Doktor úr/hölgy! Kórházban feküdtem lábtöréssel, 3 napja reggel vettem észre a mellemen és csuklómon kiütéseket. Hanyattfekve aludtam, a bal csulkóm...
Viszketés a teljes testen
Tisztelt Szakértő! 1 hónapja szenvedek viszketéstől, ami már az éjjeleket is nehezíti. Először az öblítőre, szappanra, samponra gyanakodtam, de kiiktatásuk...
Mi lehet ez?
Tesómon hónapok óta vörös pöttyök vannak, amik nagyon viszketnek neki. Főleg a hátán, hasán, könyökén, térdén és az ujjai között. A kiütés néha...
Mi lehet a bajom?
Jó napot kívánok! Érdekes tüneteim vannak, amik egyre jobban befolyásolják a mindennapjaimat. Eddig még nem voltam vele orvosnál, de most már egyre zavaróbb....