Mi lehet ez?

Kedves Doktor nő! Nyár közepe óta több anyajegy jelent meg rajtam. Voltam bőrgyógyászaton és azt mondták., hogy ezekkel nincs baj. Megjelentek (a képen látható) pici piros pöttyök (1-2 hason, mellkason, a többségük a karomon, főleg a bal felkaromon). Mik lehetnek ezek? Több pattanás szerűség is van, amik egyszerűen nem akarnak elmúlni és kicsi göbként ottmaradnak. Hajas fejbőröm, illetve szemöldököm, orromon lévő bőr erősen hámlik. Ez régebb óta fennáll, de nem ennyire erősen. Nem tudom van-e összefüggés, de másfél hete a májam felől is elkezdett fájni, főleg nyomás hatására.

Dr. Bodnár Edina válasza Angioma témában

A piros apró értágulatok (angiomák) összefüggésben lehetnek a májproblémával, ezért keressen fel személyesen egy belgyógyász-hepatológust. Egyébként az angiomák jóindulatú elváltozások, kezelést nem igényelnek, lézerrel, elektrokauterrel eltávolíthatók. Az arcon lévő, hámló bőrtűnetek seborrhoea részei, melyet Alksebor krémmel tud kezelni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. október 08.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Fejen lévő bőrkinövés
Tisztelt Doktornő! Pár hete jelent meg a fejbőrömön a képen látható, jelenleg kisebb, mint egy centiméter nagyságú, nem fájdalmas kinövés. Szeretnék...
Milyen elváltozás lehet ez?
Tisztelt doktor Úr! Herezacskómon tapasztaltam egy kis elváltozást; pontosabban apró; fekete színű hasonlít az anyajegyre; kézzel tapintható a bőr felületén;...
Hólyag a háton
Üdvözlöm! Ma vettem észre a hátamon a képen látható hólyag szerűséget. Mi lehet ez? Orvosnak kellene látnia vagy felszívódik majd magától? Várom mi hamarabbi...
Pattanások a háton
Kedves Doktornő! Évek óta gyulladt pattanások jelennek meg a hátamon. Korábban bőrgyógyász által javasolt gyógyszeres kezelés és gyógyszertári kikevert krém...
Travocort krém újbóli használata
Tisztelt Doktornő! 10 éves kisfiamnak tavaly augusztusban az úszóoktatás elkezdése után, a nemi szerve környékén megjelent egy vörös folt, amit néha vakart...
Műtéti heg kezelése
Tisztelt Doktornő / Úr! Kb 8 hete volt egy lágyéksérv műtétem. Elég szépen gyógyul. A kérdésem az lenne, hogy ennyi idő elteltével lehetne-e esetleg valami...