Irritáció, kidörzsölődés vagy gomba?

Tisztelt doktornő! Az alábbi problémával fordulnék Önhöz: Szexuális együttlétek után, piros pöttyök, illetve piros folt is megszokott jelenni a makkomon, illetve a makk alatt a fitymám is bepirosodik. Kb 2-4 nap után jelentkezik a tünet (tehát 2-4napig élünk nemi életet, az első 2-3 esetleg 4 napban semmi tünet nincs, majd átlagosan a 4. vagy 5. napon jelennek meg a tünetek.) Korábban bőrgyógyász által felírt vény nélkül megvásárolható krémet kaptam gombás fertőzésre. A párom is használt először BETADINE hüvelykúpot, majd a Canesten hüvelytablettát. Ez idő alatt 2 hét szünetet tartottunk amíg mind a ketten használtuk a fent említett készítményeket. Szeretkezések illetve orális szex után is megmosom a péniszemet, de a legutóbbi orális szex után elfelejtettem, majd másnap jelentkeztek a tünetek. Azt szeretném kérdezni, hogy esetlegesen lehet-e ez valamilyen irritáció, amit a nyál váltott ki, illetve vált ki mostanra már sokadszorra, esetleg gomba vagy nem megfelelő síkosítás mellett történő heves szeretkezés okozta kidörzsölődés? A péniszem csak időnként viszket, legtöbbször csak érintésre kezd el viszketni, illetve sokszor előfordul, mintha hámlana a makkom alatt a fitymám (illetve néha olyan, mintha a makkom is) Elnézését kérem a hosszú kérdésért, próbáltam minden tünetet és információt leírni Önnek, ami fontos lehet. Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Bodnár Edina válasza Szex témában

A szájban rengeteg baktérium és gomba is él, mely okozhat a nemi szerven panaszt. Szeretkezés után mossa le a nemi szervét Octenisepttel vagy Betadinnal megelőzés céljából, vagy kerüljék az orális szexet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 30.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Első trimeszter
Jó napot kívánok! 4-5 hetes terhes vagyok vizsgálaton még nem voltam 20-án megyek. Bromocriptint kaptam a terhesség előtt prolaktin szint beállítás miatt. Ezt...
Hová tűnik a vágy?
A problémám, hogy eddig úgy isten igazából soha nem élveztem a sexet, orgazmusom is csak ritkán volt (önkielégítéssel mindig). Most van egy barátom 1 éve,...
Barátnőm orgazmusa
Üdvözletem! Bnőmet nem tudom eljuttatni az orgazmusig, pedig nem lehet rá mondani, hogy nem tart hosszú ideig az aktus, most konktrétan simán megy 1-2 órát...
Szeretkezés időtartama
Tisztelt Szakértő! Férjem 50 éves, egészséges, nem iszik, nem dohányzik. Néhány hónapja talán hormonjaim megbolondultak, az eddigi heti 2-3 szeretkezésnél...
Lehet már?
olyan kérdésem lenne, hogy 5hetes terhes voltam mikor enyhe barnás folyásom volt akkor az orvos azt mondta kerülni kell a szexet.jelenleg 11hetes vagyok...
Mitől szúrhatok?
Párom 24 éves Én pedig most töltöm majd a 20-at. Másfél éve élünk közös nemi életet, de probléma adódott. Párom panaszkodott, hogy valamikor együttlétünk...