Átmeneti kopaszodás?

Tisztelt Hölgyem/Uram! Egy kevésbé súlyos problémával fordulok önhöz, amiről igyekszem minden információt megadni a pontos válasz érdekében. 24 éves vagyok, és olyan 3-5 hónapja fedeztem fel, mintha kissé megritkult volna a hajam a fejtető, homlok felöli részen és egy nagyon minimálisan a homloknál kétoldalt (inkább a jobbik oldalon). Szerencsére nem drasztikus a fejtető rész, minimális. Sajnos február óta nagyon sok energiaitalt ittam, napi szinten. Megesett, hogy napi 4 kis dobozzal is. Illetve alkalmanként kis csésze kávét is ittam. Alapból kicsit magas a vérnyomásom, így természetesen nem tett jót az eset. A kis ritkulást olyan április végétől vettem észre, mintha a hajam lapos, élettelen és hamarabb zsírosodó lenne. Azelőtt dús, nagyon erős már-már önálló életet élő hajam volt, hajzselével is nehezen lehetett "állítani", annyira erős. Hozzá kell tennem, hogy egy időben sokat használtam hajzselét, illetve faggyúmirigy túltermelésem is van. Heti 3 alkalommal mostam hajat H&H termékkel, és minden hajmosás után olyan érzésem volt, mintha nagyon gyenge lenne a hajam, persze másnap ismét "erősödött". Fésüléskor alig pár szál, olyan 2-3 maradt a fésűn. Ma már a zselét is megszüntettem. Öröklődés szempontjából, anyai ágon lévő családtagjaimnak a mai napig szép erős, dús haja van, apai ágon maximum időskori kopaszodás jött szóba, az sem teljes mértékben, szóval fiatalon senki sem kopaszodott. Ezeknek a tényezőknek tudom be a kis ritkulást, amin természetesen változtatni fogok. Nem vagyok sem pajzsmirigyes, sem cukros. Elkezdtem szedni köröm, haj, bőrápoló kapszulát, vasat, illetve hamarosan lecserélem a samponom csalán samponra. A kérdésem az, hogy a feljebb említett negatív tényezők hozzájárulhatnak-e a problémához, vagy keressem máshol a megoldást? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bodnár Edina válasza hajritkulás témában

Nézessen anti-TPO szintet Hashimoto-thyreoiditis kizárása céljából, és szedjen Forcapil kapszulát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Hormonális betegségre utalhatnak a...
Tisztelt Doktor/nő! 28 éves vagyok. 158cm/85 kg. Túlsúlyosnak mondható. Kb 15 éves korom óta küzdök a pattanásokkal főként az arcomon. A legaggasztóbb, ami...
Hormonkezelés fiatal férfiaknál?
Tisztelt Cím! Hormonkezeléssel kapcsolatos kérdéssel fordulok önökhöz. 21 éves fiú vagyok, 12-13 koromtól kezdődően hajritkulással küszködöm. A hajvonalam...
Energiaital miatti hajritkulás?
Üdvözlöm! Az utóbbi körülbelül egy hónapban nagyon rászoktam az energiaitalokra. Van, mikor egymás után két dobozt is megiszok, és van olyan is, mikor még...
Folyamatosan ritkuló haj és pattanások
Tisztelt Szakértő! 24 éves nő vagyok. 158 cm és 74 kg. A tüneteim melyek okán segítségét kérném a következők: kb 3 éve folyamatosan ritkul a hajam a teljes...
Hajritkulás
Már 2-3 éve enyhén kopaszodom a halántékomnál. Bár tudom, hogy ez ellen túl sokat nem lehet tenni, azért megpróbálkoztam egy ismert hajhullás/kopaszodás...
Pattanások a háton
Kedves Doktornő! Évek óta gyulladt pattanások jelennek meg a hátamon. Korábban bőrgyógyász által javasolt gyógyszeres kezelés és gyógyszertári kikevert krém...