A sok ülés fájdalmat okoz, mi a teendőm?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Nagyon sokat fogytam az utóbbi időben, részben a sok mozgásnak, részben egy szénhidrátszegény diétának köszönhetően. Több, mint 20 kg-tól szabadultam meg. Igaz, hogy vékony lettem, azt viszont nem gondoltam volna, hogy ilyen panaszom lesz emiatt: mivel még tanuló vagyok, az iskolában kénytelen vagyok ülni, a sok ülés viszont egyre inkább fájdalmat okoz, ugyanis a fenekemen (a comb és a fenék találkozásánál) mivel a csont nyomja a bőrt, kiszáradt és kisebesedett a bőröm (olyan, mintha beütöttem volna) mindkét oldalon. Próbáltam már, hogy párnán ülök, de ez sem segített, a probléma pedig egyre zavaróbb és kellemetlenebb. Beszélgettem több hozzám hasonlóan vékony emberrel akik szintén sokat ülnek, de nekik nincs ilyen gondjuk elmondásuk szerint. A kérdésem az lenne, hogy mit tudok tenni ez ellen?, Hogyan tudom megszüntetni a fájdalmat, és eltüntetni a fenekemről a látható foltokat? Segítségét előre is köszönöm!

Dr. Tóth Gyöngyi válasza nagy fogyás témában

Tisztelt Kérdező! Próbáljon meg valami puhábban pl. párnán ülni, hogy a nyomást kiküszöbölje és recept nélkül kapható Sudocrem használatát javaslom, ha nem segítene akkor keressen fel bőrgyógyász szakorvost.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. július 30.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Pattanások a háton
Kedves Doktornő! Évek óta gyulladt pattanások jelennek meg a hátamon. Korábban bőrgyógyász által javasolt gyógyszeres kezelés és gyógyszertári kikevert krém...
Travocort krém újbóli használata
Tisztelt Doktornő! 10 éves kisfiamnak tavaly augusztusban az úszóoktatás elkezdése után, a nemi szerve környékén megjelent egy vörös folt, amit néha vakart...
Műtéti heg kezelése
Tisztelt Doktornő / Úr! Kb 8 hete volt egy lágyéksérv műtétem. Elég szépen gyógyul. A kérdésem az lenne, hogy ennyi idő elteltével lehetne-e esetleg valami...
Lila foltok testszerte
Kedves doktornő, Régebb óta fenn álló problémával fordulnék önhöz. Testszerte lila foltokat fedezek fel., Ami nyomásra el tűnik., De később vissza jön....
Melanoma malignum nodulare cutis...
Tisztelt Doktornő! 2 hete távolítottak el egy anyajegyet a, deréktájról és megkaptam a szövettani eredményt, ami nagyon megrémített. Ez áll benne: Részben...
Szeborreás dermatitis
Tisztelt Doktornő! Szeborreás dermatitis-el diagnosztizáltak, kevert arcbőröm van, a homlokom rendkívül zsíros, miteszeres és pattanásos, az arcom többi része...