• RA

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Szenvedek a rheumatoid artritis betegségben. Szó szerint, szenvedek. Képtelen vagyok napokon keresztül teljesen utálni magam, mert szinte nem tudok semmit csinálni. Ha már nem bírom elviselni a tehetetlenségem, és nekidurálom magam, hogy környezetemben rend legyen, egy hatalmas erőfeszítés. A Salazopyrin mellékhatása iszonyú vizesedést okozott, fulladtam három lépés után is. Ezt mellkasi fájdalom is kísért. A gyógyszer egyheti szüneteltetése után 7 kg-al könnyebb lettem, szinte csak pisilni jártam. Kellene egy alternatív megoldás, mely nem okoz mellékhatást. Félek, mert egyre rosszabb, nem tudom elfogadni ezt az állapotot, mert egy örökmozgó voltam!.

        Dr. Szamosi Szilvia válasza a reumatoid arthritis témában

        Tisztelt Kérdező! Nyugodtan keresse fel a reumatológust, aki a Salazopyrint írta fel Önnek, hiszen számos más lehetőség van a gyógyszeres kezelést illetően. Nem tudom, hogy esetleg a Trexan nevű gyógyszert próbálták-e már?

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Szamosi Szilvia
        rheumatológus szakértőnk

        Dr. Szamosi Szilvia

        Kérdés: 2011. június 25., 08:35; Megválaszolva: 2011. június 28., 14:24

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Négy hónappal ezelőtt kismedencei gyulladásom volt, melyet többféle hosszan tartó antibiotikummal sem sikerült meggyógyítani (Doxiciclyn, Klion, Azi Sandoz, Zinnat). Sajnos a kezelés hamarabb kezdődött el mint a tenyésztés,...
        T. Dr. Nő! Levelem egy kicsit hosszú lesz, de rheumatológián még nem jártam panaszommal. 3 évvel ezelőtt megcsípett a térdhajlatonban valami ami elfertőződött és kaptam rá tetanuszt és dalacint amitől kb. Fél évig hasmenésem volt. Rá egy...
        Tisztelt Doktornő! Kérném a segítségét a mellékelt kórszövettani lelet értelmezésében, Ön szerint mennyi a reális esélye a sclerodermának, illetve belgyógyász vagy bőrgyógyász orvos megkeresése javasolt-e? Makroszkópos...
        Tisztelt Webbeteg.hu Orvosai! Elég hosszú lenne ide leírni, meg nem is szeretném, de Az lenne a kérdésem, hogy a napokban heveny virusos fertozesen estem at, es kozben tobb helyen izuleti gyulladas alakult ki a labaimon, a tunetekkel egyutt illetve,...
        Tisztelt Doktornő! Érdeklődnék, hogy ha a páromnál autoimmun hepatitis 1. stádiumú májgyulladást diagnosztizáltak, az rám jelent-e valamilyen veszélyt, valahogy elkaphatom-e, megfertőződhetem-e vele? Nem vírusos hepatitiszről van szó ezt...
        Tisztelt DoktorNő/Úr! Körülbelül egy fél éve alakult ki az első tünet ami a bal kézfejem II. MCP ízület duzzanatát és fájdalmát jelentette, ezt követte a jobb kézfej IV. MCP és jobb oldali sternoclav ízületek duzzanata és...
        2014 Novemberében kerültem Szegedre reumatológiára, érgyulladás gyanújával kezeltek. TÜneteim azóta is folyamatosan: hüvely, száj, szem szárazság, kóros izületi gyulladás,nyelven lévő fekély szerű hólyagok, ízlelés szinte teljesen...
        Tisztelt Doktornő! Az alábbi értékekben kérném a segítségét. 14 éves kisfiú eredményei, 2 és fél éve autoimmun thyreoiditis-t állapítottak meg nála. Kettős szálú DNS: 27,60 ( 0,0-20) ANF HEp 2 gy.homogén, Metafázis kr. gy....
        Üdvözlöm!2015 március óta küzdök a betegségemmel(RA).A gond annyi lenne,hogy most vették el a medrolt,de a bázisterápiás szert folytatnom kell,viszont komoly mellékhatásai vannak(állandó szédülés,hányinger,végtag...
        Kedves Doktornő! 38 éves, SLE beteg vagyok, 4 mg Medrol mellett mondhatni tünetmentes. Csontritkulásom is van a betegségem, ill. a szteroid miatt. Legutóbb két éve volt DEXA vizsgálatom és most lenne időszerű a következő. Jövőre szeretnék...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Tekintse meg infografikánkat, és tudjon meg többet az ajakherpeszről!
      • Hirdetések
      • Infografika és videó