Horkolás, orrsövényferdülés, orrvérzés

Üdvözlöm Doktor Úr! Az utóbbi időben megint erősen horkolok, párom szerint néha levegőt sem veszek. Túlsúly van, de fokozatosan adok le belőle több mozgással. 12 évig dolgoztam fénymásolóban, a vége felé kezdtem el érezni a következőket. Száraz nyálkahártya, égett belül az orrom, vérzett az orrom. Miután megszűnt a munkahelyem javulást éreztem. Most megint ilyen helyen dolgozom és délutánra már nehezebben veszek levegőt, száraznak és duzzadtnak érzem az orrom. Előfordul orrvérzés is. Erre jön megint a horkolás, nem tudom kipihenni magam. Én azt gondolom, hogy az a 12 év a másolók és nyomtatok tette tönkre az orromat, és most megint ezek miatt vannak panaszaim. Időközben lett egy orrsövényferdülésem is. Jól gondolom, hogy munkahelyi ártalom "áldozata" lettem? Mit javasol, keressek másik munkahelyet, ahol nincs gépek, amik káros anyagot bocsájtanak ki? Köszönöm válaszát! Üdvözlettel.

Dr. Zaránd Rajmund válasza horkolás témában

Tisztelt Uram! Az orrvérzés biztosan összefügg a civilizációs környezeti ártalmakkal, a horkolás nemigen. Utóbbi kivizsgálására alváslabor, előbbi gyógyítására rendszeres orrkenés (pl. Emofix) javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. március 09.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Baba horkolás - evéskor levegő nyelés
Tisztelt Doktor Úr/Doktor nő! Kislányom 5 hónapos és születésétől fogva rengeteg levegőt nyel tápszeres cumisüveges evéskor, ami a, ami napig nagyon zavarja....
MI lehet a baj?
Jó napot kívánok! A párom vette észre, hogy időnként nagyon horkolok, de ezenkívül, ami inkább aggaszt engem, hogy észrevette, hogy néha-néha álmomban remeg...
Horkolás mi a teendőm?
Tisztelt Doktor úr / Doktornő! Kb. másfél hónapja horkolok. Fül-orr-gégészeten voltam, a doktornő írt fel allergiára orrspray-t, illetve egy antibiotikumot,...
4 és fél hónapos kisbabám megfázása óta...
Tisztelt Doktornő/Úr! 4 és fél hónapos kisbabám 2 hete megfázott. Jelentős mennyiségű orrváladéka nem volt, nem volt hőemelkedése sem. Azóta azonban...
Miért horkolhat, aki eddig sosem...
Tisztelt Szakértő! A párom sosem horkolt (kivéve 1-1 éjszaka ha nagyon fáradt volt vagy sok alkoholt ivott), most kb. 2 hete viszont rendszeresen. Nincs...
Horkolás ellen szteroid?
Tisztelt Doktor úr/nő! Azért fordultam fül-orr-gégész szakorvoshoz, mert nagyon horkolok. Az első alkalommal két vizsgálatra küldött: orrmelléküreg CT,...