Minek is nevezzem

Kedves doktornő Már egy ideje azt veszem észre magamon, hogy a személyiségemet mások furcsának találhatják és nem tudnak hozzám közel kerülni, ezen változtatni szeretnék, de kilátástalannak látom. Illetve már 9 éve pszichológushoz járok szorongás miatt, azóta, depresszív tüneteim is jelentkeztek. Sajnos, a pszichológusokat / pszichiátereket könnyen megkedvelem és anyakomplexusra gyanakszom, elkezdek hozzájuk kötődni és egész nap az éppen engem kezelő orvos jár a fejemben, ezt nem szerelemnek sorolnám be, csak imponáló, hogy törődik velem és szeretnék megfelelni neki, ezt, hogyan tudnám kiküszöbölni, mivel elég sok fájdalommal és csalódással jár. Nem tudom magamat boldognak érezni ezért egész nap pörgök és azt sem tudom ki vagyok, illetve ez a feltűnési viszketegségem is zavar. Az életemet tekintve nem nagyon érek el sikereket és többször követtem el öngyilkossági kísérleteket, emellett sokféle képen bántalmazom magam, a halálon rendszeresen gondolkozom és tervezem. Félek nem vagyok normális, mások ezt "tehetségnek" tudják be, hogy, mennyire jó, ha különbözöm, de én ettől szenvedek. Ezt minek tudjam be, illetve min érdemes változtatnom? Válaszát előre is köszönöm

Dr. Pálvölgyi Rita válasza személyiségzavar témában

Tisztelt Kérdező, Azt javasolnám, hogy mindezeket a gondolatokat, érzéseket a kezelőjével ossza meg, hiszen épp pszichoterápiás keretek között várható ezek oldódása, megszűnése. Természetesen, - ha indokolt, - gyógyszeres kezelés is kiegészítheti a pszichoterápiát. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 01.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Személyiségzavar
Tisztelt Doktornő! Érdeklődni szeretnék, hogy cikkek, könyvek, tanulmányok és személyes tapasztalatok alapján meg lehet-e állapítani valakiről nagy...
MOZGÁSKÉNYSZER
?dvözlöm! Tisztelt doktornő! Az ügyben szeretném segítségét kérni, hogy történt velem pár éve gyógyszerekkel történő öngyilkossági kísérlet melyet követően...
Pszichopata tünetek felismerése
Egy férfi ismerősöm viselkedésével kapcsolatban merült fel a pszichopátia, miután egy cikkben szerepel 8 pont, ami erről a kórképről ad körülírt...
Érzelmileg labilis=borderline?
Tisztelt Doktornő! Bipoláris zavarral (BNO: F3180) és emocionálisan labilis personopathiával diagnosztizáltak (F6030), és azt szeretném kérdezni, hogy utóbbi...
Depressziós lennék, kialakulóban van...
Talán 1 éve kezdődött minden. Régebben sok pánikrohamom volt meg a közérzetem sem volt túl jó volt, hogy 2 hétig semmit nem ettem utánna pedig valósággal...
Pszichés, kórosan neurotikus?
Tisztelt Doktornő/ Úr! Próbálok rövid lennni! A családban egy rokonom egy Fiatal lányról van szó! Hihetetlen viselkedéseket produkál. Senkire nem halgat,...