Reggeli csuklás

Kisfiam egy éves, és kb. 3 hete majdnem minden reggel, közvetlenül az ébredés után csuklik. Nem tudom, mi váltja ki. (Éjszaka cumival alszik, s reggel is még azzal a szájában ébred. Csuklás közben is a szájában tartja.) A reggeli tápszere elfogyasztását követően elmúlik, és egész nap nem is tér vissza. (Napközben cumit sem használunk, csak alváshoz, de a napközbeni alvások után sem jelenkzeik a probléma.) Este lefekvés előtt megbüfiztetjük, nem etetjük túl. Lehet, hogy banális ok áll a háttérben, s ha nem lenne ilyen gyakori a jelenség, én sem foglalkoznék vele. Viszont az interneten olvastam ijesztő betegségekről, melyeket szintén jelezhet a gyakori csuklás. Érdemes lenne kivizsgáltatnunk a kisfiamat? Ha igen, milyen vizsgálatokra lehet szükség? Előre is köszönöm a választ!

Dr. Balogh Andrea válasza csuklás témában

Kedves Kérdező! Mellkas röntgent lenne érdemes végeztetni esetleg egy hasi ultrahangot. Orvosukat is kérjék meg, hogy vizsgálja meg a kicsit esetleg egy laborvizsgálatot. Nem gondolok semmi komoly dologra, de biztonsági okokból érdemes lenne elvégeztetni ezeket a vizsgálatokat. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. december 23.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Csuklás oka
Kedves Doktornő! Az elmúlt napon hirtelen felállást követően pár perces csuklást tapasztaltam többször is. Korábban is történt már ritkán, evést követően az...
Szívkihagyásra utalhat?
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Az utóbbi par hetben észrevettem, hogy néha csuklok, de nem rendszeresen és nem hosszan csak 1 csuklás és elmulik. Azt hallottam,...
Napi többszöri csuklás
Azzal kapcsolatban lenne kérdésem, hogy az utóbbi hónapokban főleg, december óta naponta többször is van olyan, hogy csuklok, de nem folyamatosan hanem csak...
Mi a megoldás a krónikus csuklás...
Tisztelt Doktor Úr\Hölgy! Édesapám évek óta pace makerrel él, fizikai állapota jónak mondható. Refluxos. A csuklás már szintén évek óta állandóan viiszatérő...
Csuklás gyereknél
Üdvözlöm 10 éves lányom kb. hetente 2, 3 x csuklik. Ez még nem is adna okot aggodalomra. Aggodalmam oka az, hogy ha elkezd csuklani nem bírja abba hagyni....
Csuklások..
Már maximum 2.5 éve tart a csuklás.., de nem egyfolytában csak körülbelül óránként vagy kettőt hármat. Minden nap csuklok és elég nagyokat. Nagyon idegesít...