Rosszullét szórakozás közben

Tisztelt Dr. Úr-Nő, 30 éves férfi vagyok magasvérnyomásra reggel és este gyógyszert szedek, de ha esetleg úgy alakul, hogy este alkoholt fogyasztok ki szoktam hagyni az esti gyógyszert és eddig semmi gond nem lett belőle, de ha valamiért még is kiugrana a vérnyomásom ilyen esetben mit lehet tenni? Én este Lisonormot szedek 10/5-öset nem tudom ez milyen kölcsönhatásban van az alkohollal, de inkább nem szoktam bevenni, kaptam még 0, 25-ös Tensiomint ha kiugrana ilyen esetben azt be lehet venni vagy sem, illetve a pulzusom is néha teljesen magától felmegy akár 150-re is nyugalmi helyzetben minden előjel nélkül erre frontint kaptam, amit tilos alkohollal együtt alkalmazni, helyette van bármilyen szívnyugtató ilyen helyzetekre? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Molnár Dóra válasza magas vérnyomás témában

Kedves Kérdező, a Lisonormot egy pohár sör kedvéért ne hagyja ki. Nyugtatót valóban tilos alkohollal együtt alkalmazni. Magas vérnyomás esetén Tensiomin bevehető a háziorvos által elmondottak szerint. A gyors szívverésnek lehet többféle oka, nem biztos, hogy a Frontin a terápiája. A ritmuszavar tisztázására kardiológiai kivizsgálás javasolt (szív UH és Holter). Leletek birtokában lehet dönteni a további teendőkről. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. december 12.

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Magas ez a vérnyomás? Magasabb...
Kedves Hölgyem! Az utóbbi időben sokat szédülök és gyakran előforduló fejfájás gyötör. Elkezdtem mérni a vérnyomásom (reggel és este), a szisztolés értékem...
Vérnyomás csökkentés hogyan?
Tisztelt Doktor nő! Magas vérnyomásra évek óta szedem: Rawell 1,5 1x Nebovilol 5 1x Irabel 300 1x A héten voltam alkalmasságin magas volt a vérnyomásom...
Magas vérnyomás , gyógyszer elhagyása
Tisztelt Doktornő! 1 éve kb diagnosztizáltak magas vérnyomást nálam! Teljes labor tökéletes , terheléses ekg átlag feletti, hasi UH tökéletes! Valsartan 80...
Melyik az erősebb béta blokkoló? melyik...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt dr. Nő/Úr! azt szeretném kérdezni, hogy a Nebivolol vagy Lokren az erősebb pulzuscsökkentő? melyik hat jobban a vérnyomásra? hány...
Magasvérnyomás és fehérállományi laesio
Tisztelt Doktornő! 34 éves, sportoló, úgy gondolom, hogy egészségesen élő, nem dohányzó férfi vagyok. 2013 óta szedek Bisoprolol 5mg tablettából egy felet...
Vérnyomáscsökkentő váltás
Tisztelt Doktornő! Az alábbakkal kapcsolatban kérném tanácsát: 7 hónapja kezdődő magasvérnyomásra 2 mg vidotint szedek, 3 honapja COVID-os lettem mely...