Frontin mellékhatásai, szörnyű szorngás

Tisztelt Doktornő! Kb. 8-9 éve szedek Frontint is (Chinotal és Betagen és Anafranil mellett). (Az alapproblémán vertebrobasilaris syndroma, vagy valami hasonló szédüléses probléma, ami olyan stresszt is okozott, ami miatt orvosom javasolta a Frontin szedését, ebből naponta 1x 0, 25 mg -ot szedek. (Az Anafranilt abba tudtam hagyni augusztusban.) Karácsonykor elhagytam a Frontint és január 3-án (vasárnap este) iszonyú tünetekkel jelentkezett az elvonás, szorongás, félelem az egyedülléttől, mit csináljak? semminek nincs értelme, öngyilkosság, égbe szaladt a vérnyomásom (160/105), nem tudtam enni. Másnap felkerestem neurológust, ő azt javasolta vegyek be egy szemet. Próbáltam küzdeni (3 napig), de csütörtökig bírtam, akkor reggel bevettem egy szemet és azóta is szedem (1 db 0, 25 reggelente)., De a problémáim nem múltak el teljesen, pedig előtte panaszmentes voltam. Igaz úgy osztottam be a napirendemet, hogy 5-6 óra között hazaértem, aludtam 1-2 órát, majd olvastam, TV-ét néztem, komputereztem kb. éjjel egyig. (Nem voltak semmilyen pánikos tüneteim közben.) Most a múlt vasárnaptól kezdődő időszakban elsősorban az egyedülléttől félek és nem tudok semmit csinálni, nem tudok olvasni, tévézni, computerezni stb. minden érzelmi vonatkozású filmjelenet (gondolat) is iszonyúan megvisel Rettegek elaludni napközben (miközben iszonyatosan álmos vagyok), mert tegnap pl. kb. 5 percet elszundítottam és azonnal rendkívül rossz hangulatba kerültem, amitől, csak elalvás előtt tudtam megszabadulni. Meg sem merem próbálni a korábbi életvitelemet (kora esti alvás és sokáig ébrenlét), miközben a brutális álmosság tör rám. Mellékesen a probléma kezdete óta, szerdán (3 nap után) tudtam először enni: egy tányér levest és azóta is úgy kell magamba tuszkoljak - ha sikerül - egy-egy szendvicset. A vérnyomásom visszaállt a normális (130/80) értékre. Nagyon el vagyok keseredve, kezdek mentálisan teljesen kifáradni. Gondoltam az uszoda segíthet, de két dolog akadályoz, félek egyedül lennék, illetve fulladozva veszek levegőt. Tanácsát megköszönve: Bátori József

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza depresszió témában

Kedves Kérdező! Megtisztelő, hogy kérdésével hozzám fordult, hiszen a vertebrobasiláris syndroma kezelése neurológus feladata. Problémám csak annyi, hogy a leírt állapotát nem az említett betegség okozza. Kiegyensúlyozatlan életvitele, szorongása, alvászavar, étvágytalansága, nem utolsósorban öngyilkossági gondolatai számomra egyértelműen pszichiátriai betegségre utalnak, melyek közül a, depresszió a legvalószínűbb. Frontin mellékhatásai ilyen kis adagnál, 0, 25 mg! nem alakulnak ki, inkább a megfelelő gyógyszerelés hiányáról van szó. Míg nem jut el pszichiáterhez, aki a megfelelő antidepresszáns hatású gyógyszert felírja Önnek, szedjen nyugodtan napi 3x0, 25 mg Frontint és kezdje el ismét az anafranilt is. Minden jót kívánok.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 11.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Depresszió nélkül
Tisztelt Doktornő! 40 éves férfi vagyok, három gyerkőccel, családdal, vezetői beosztásban. Sajnos 2019- ben beleszaladtam egy major, depressziós epizódba....
Szerotonin szint extrém magas
Üdvözlöm! Már több, mint egy éve kezdődött ez az állapot, eleinte ingadozó volt, mára viszont mindennapossá vált. Voltam vérvételen és kivizsgáltattam magam...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három hete van, depresszióban mit javasol . Kérhetnék egy telefonszámot? Nem tud aludni Szedte Frontint, de attól rosszul lett...
Depresszió
Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid intenciok...
Depresszió. Hangulatingadozás
Volt egy párom akivel egy évig együtt voltunk éltünk, és szakítottunk. A szakítás oka, h sokat hisztiztem ha valami nem tetszett. Sokszor hangulat...
Hogyan legyek túl ezen az állapoton? Mi...
Tisztelt doktor úr/nő! 16 éves lány vagyok és azért kérném a segítségét, mert úgy érzem egyedül nem bírom tovább. Már majdnem két éve elveszítettem az...