A légszennyezettség a DNS-t is megváltoztathatja

WEBBeteg - Cs. K. fordító
A szennyezett levegő még rövid ideig tartó belélegzése is olyan folyamatokat indíthat el, mely során egyes génjeink átprogramozzák magukat, annak érdekében, hogy elkerüljék a rák, vagy más betegségek kialakulásának kockázatát –állítják olasz tudósok.

A kutatás során olyan egészséges munkásoktól vettek vérmintát, akik egy Milánó melletti kohászatban dolgoznak, ahol a légszennyezettség meglehetősen magas. Azt tapasztalták, hogy már három nap után változások mentek végbe négy génben is, melyeknek a tumorsejt-képződés megakadályozásában van szerepe.  A kísérlet eredményéről a San Diego-ban rendezett , az Amerikai Légzőszervi Orvosszövetség nemzetközi konferenciáján számoltak be.

A kutatás eredménye rávilágít arra, hogy a környezeti tényezők komoly génváltozásokat okoznak a szervezetben, s akár új betegségek megjelenésével is számolni kell. Andrea Baccarelli, a kutatás vezetője szerint komolyan kell venni a légszenyezettség káros hatásait.

A DNS változások megfordíthatóak

Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

A kísérletben résztvevő munkások vérében a génváltozás DNS metiláció útján ment végbe. Ez egy, a génátprogramozáshoz köthető kémiai folyamat, mely során az S-adenozilmetionin nevű molekula metilcsoportját egy metiltranszferáz nevű enzim „ráakasztja” a megfelelő DNS molekulára. A DNS metilálást többek között a daganatképződés  és az öregedés egyik kulcsfontosságú tényezőjének tartják.

A kutatásban megfigyelt DNS metiláció visszafordítható, és némelyiküket a rákellenes gyógyszergyártás is használja. Ennek ellenére Baccarelli szerint fontos megfigyelni, hogy az említett génmódosulások milyen mértékben jelentenek rákkockázatot. Elengedhetetlenül szükséges olyan program kidolgozása, mellyel nem csak kimutatni tudják a folyamatot, hanem korai beavatkozással a visszájára is fordítani, illetve az egészségügyi kockázatok csökkentésére is nagy hangsúlyt kell fektetni.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos)
DNS || Légszennyezettség || Génváltozás || ||
Vissza az eredeti oldalra