Étel neve Korpás házikenyér
Hozzávalók 50 dkg teljes kiőrlésű (korpás) liszt, 15 dkg finomliszt, 3 dl víz, 1 dkg élesztő, 1 teáskanálnyi porcukor, 1 evőkanál olaj, 1 púpozott teáskanál só.
Elkészítés A szétmorzsolt élesztőt bögrében simára keverem a cukorral és fél dl-nyi langyos vízzel. Felfuttatom, vagyis langyos helyen addig kelesztem, amíg a bögre tetejére feljön. Közben a gyúrótáblára halmozom az előzőleg a finomliszttel és a sóval elkevert korpás lisztet, majd a közepét kimélyítve, beleöntöm az élesztőt. Apránként hozzáöntögetem a többi, ugyancsak meglangyosított vizet, közben összegyúrom. A tésztát addig gyúrom-gyömöszölöm, amíg sima nem lesz a felülete, ekkor az olajat is beledolgozom. Egy cipóvá formálva, lisztezett tálba rakom. A tetejét is meglisztezem, letakarom egy tiszta konyharuhával és a langyos (de nem a meleg) tűzhely szélén duplájára kelesztem. Ezután sütőlemezre csúsztatva, az előmelegített, forró sütőben szép pirosra megsütöm. Mielőtt elkészülne, vizes ecsettel bekenem a tetejét, így lesz igazán szép. Ha nagyobb kenyeret akarnak sütni, az összes hozzávalót arányosan növeljék!
Betegség Csontritkulás,Keringési problémák
|
|
|