Az oktatási tárca honlapján kedden közzétett, MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a miniszter felidézi, hogy november 11-én az influenza-világjárvány magyarországi egészségügyi és társadalmi hatásainak csökkentéséért a kormány ismét bővítette a térítésmentes A(H1N1) influenza elleni védőoltásban részesítendők körét.
Levélben fordult a pedagógus és szülői szervezetekhez Hiller István oktatási miniszter, a tárca vezetője azt kérte, saját eszközeikkel segítsék elő, hogy a nevelési-oktatási intézményekben minél hamarabb, minél több tanuló és dolgozó részesüljön védőoltásban a pandémiás influenza ellen.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Oltási kampány
Eddig 3257 óvodában és iskolában kezdődött meg a gyerekek oltása a H1N1 vírus elleni oltóanyaggal - mondta el Falus Ferenc országos tiszti főorvos egy budapesti iskolában kedden. Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke arról számolt be, hogy az óvodások és általános iskolások 10-15 százaléka kapta meg a védőoltást a mintegy egymillió gyerek közül.
Az oktatási tárca honlapján kedden közzétett, MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a miniszter felidézi, hogy november 11-én az influenza-világjárvány magyarországi egészségügyi és társadalmi hatásainak csökkentéséért a kormány ismét bővítette a térítésmentes A(H1N1) influenza elleni védőoltásban részesítendők körét.
A döntés értelmében a középfokú nevelési, oktatási intézmények nappali tagozatán tanulmányokat folytató tanulók, valamint ezen intézmények pedagógusai és más alkalmazottai számára is térítésmentesen biztosítja a magyar állam az új típusú influenza elleni oltóanyagot.
A nemzetközi tapasztalatok szerint a 2009-es pandémiás A(H1N1) influenza valamennyi korosztályban előfordul, de a legmagasabb megbetegedési arányt eddig a 12-18 évesek között észlelték.
Ha nem akarja beoltatni magát
Amennyiben nem szeretné beoltatni magát, akkor is számtalan módja van a védekezésnek:
Mosson kezet minél gyakrabban, és ne piszkálja a szemét, száját, orrát!
Ha tüsszent, azt a könyökével takarja el, mert így tudja leginkább távol tartani a kezétől a kórokozókat!
Fontos az egészséges életmód: táplálkozzon egészségesen, aludjon eleget és rendszeresen mozogjon!
Ha mégis megbetegszik, feltétlenül keresse fel orvosát, és kerülje a közösséget. Az első láztalan napot követő 24 órában még maradjon otthon, pihenjen. Így Ön is hamarabb meggyógyul, és másokat sem fertőz meg!
A gyerekek és a közoktatás dolgozói fokozott veszélyben vannak
H1N1-teszt
Új influenzára utalnak a tünetei? Tesztünk segítségével közelebb kerülhet a megoldáshoz. Válaszoljon a kérdésekre! >>
A gyermekek és a közoktatásban dolgozók tehát fokozott veszélynek vannak kitéve.
Az ő védettségük segítheti, hogy intézményeikben kevésbé törjön ki ilyen típusú influenzajárvány.
A miniszter kitér arra is, hogy tekintettel a világjárványt okozó influenza folyamatos magyarországi terjedésére, novemberben kollektív oltást szerveznek nemcsak az általános, hanem a középfokú oktatási intézményekbe, középiskolákba, szakiskolákba járó tanulók védelmének biztosításáért.
A tüdőgyulladás tünetei
A tüdőgyulladást nem mindig könnyű idejében felismerni. Gyakran megfázásra vagy influenzára hasonlít, ami szintén levertséggel, köhögéssel és lázzal indul. A tüdőgyulladás tünetei>>
A közösségi oltás lebonyolítását jogkörénél fogva az ÁNTSZ szervezi és felügyeli, a térítésmentes oltóanyagot az egészségügyi szolgáltatók számára az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézete biztosítja.
A kistérségi tisztiorvosi intézet szakemberei a következő napokban tájékoztatást adnak az oktatási intézmények vezetőinek, orvosainak, a dolgozóknak az együttes oltási akció jelentőségéről és a lebonyolítás részleteiről.
Ismertetik a szervezés lépéseit, az oltóanyag biztosításának módját, az oltások ütemezését és a dokumentációs elvárásokat - írta a miniszter.
Portálunk megfelel az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló
HONcode előírásainak.
Ezt itt ellenőrizheti.
Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt.
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!