Hogyan erősítsük immunrendszerünket?

Dr. Lajtos Melinda
szerző: Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

Az őszi hónapok beköszöntével egyre többen fáznak meg, lesznek betegek, vagy rosszabb esetben az influenza miatt esnek ágynak. Mindez betudható az időjárás megváltozásának - a lehűlésnek, esőknek, nyirkossá vált levegőnek -, amely hozzájárul a kórokozók számának növekedéséhez.

Rövidebbek lesznek a nappalok, s ez hatással van közérzetünkre. Kevesebb időt töltünk a szabadban, télre pedig már a nyáron bevitt vitaminforrások is kezdenek teljesen kiürülni. Vannak azonban olyan emberek, akik kevésbé fogékonyak a betegségekre. Rájuk szoktuk mondani, hogy „erős az immunrendszere”.

Az erős immunrendszert nem lehetetlen elérni, csak egy kis odafigyelés kell az egészségünkre, és ezzel erősíthetjük belső ellenállórendszerünket, illetve sokat tehetünk az influenza megelőzése, illetve tüneteinek enyhítése érdekében. Bár a gyenge immunrendszerűek, betegek, gyerekek és idősek veszélyeztetettebbek, az erős immunrendszer sem jelent biztos védelmet az influenza, illetve a koronavírus és más fertőző betegségek ellen. A szezonális influenza elleni védekezés jelenleg ismert leghatékonyabb eszköze a védőoltás. A koronavírus okozta betegséggel szemben pedig a COVID-19 elleni védőoltással védekezhetünk a legeredményesebben. Számos egyéb fertőző betegség ellen is létezik védőoltás, ezzel kapcsolatban kérdezze háziorvosát.

Hogyan előzzük meg a bajt?

Az immunerősítés egyik alapköve a helyes táplálkozás. A bélrendszerünkben dől el, hogy a szervezetünk mennyi vitamint, ásványi anyagot képes majd hasznosítani. A bélflóra nemcsak a táplálékok lebontásában vesz részt, hanem képes a nemkívánatos baktériumokkal, gombákkal és vírusokkal szemben megvédeni, illetve számunkra nélkülözhetetlen vitaminokat is termel. A bélflóra megóvása érdekében együnk naponta élőflórás joghurtot és rostban gazdag zöldséget, gyümölcsöt (cékla, retek, brokkoli, alma, déli gyümölcsök.

A növényekben lévő A- , B-, C- és E-vitaminok és más antioxidánsok sokkal jobban fokozzák a szervezet ellenálló képességét, mint a vitaminkomplexumok tartalma. Időszakonként ajánlatos valamilyen tisztítókúrát tartani, ha hosszú ideig szeretnénk egészségesünket megőrizni. Legjobbak a léböjt-kúrák és a különféle zöldségekben, gyümölcsökben gazdag diéták betartása, akár heti egy alkalommal is.

A rendszeres mozgás is sokat segít

Merjünk minél több időt tölteni a friss levegőn, mozogjunk (séta, kocogás, biciklizés) a szabadban, ügyelve a megfelelő, réteges öltözködésre. A zene stimuláló és relaxáló hatása is érvényesül a tánc és a torna testmozgások esetén, melyekkel az állóképességünket is növeljük.

Emellett fontos az egész test lazítása, mellyel a stressz ellen küzdhetünk. Érdemes rendszeresen szaunába járni, ami nagyon hatékony salaktalanító, immunerősítő és értorna.

Manapság egyre közkedveltebb az infraszauna, amely a salaktalanító hatás mellett feltankolja szervezetünket éltető fénnyel, mellyel oldja az emberi szervezetben felhalmozódott feszültséget. Az infravörös sugarak összetétele azonos a napsugáréval, azonban nem tartalmaz károsító UV-fényt.

Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum

Immunrendszerünket nemcsak nyirokszervek és nyirokcsomók alkotják, hanem fontos részét képezi az az 1-2 kilogrammnyi hasznos baktériumtömeg is, amely a bélrendszerben, döntően a vastagbél területén helyezkedik el. Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum

Kapcsolódó

Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyászForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.