Mindkét vállba adják a H1N1-oltóanyagot

Független Hírügynökség
megjelent:

Valószínűleg egyszerre, egy időben a két vállba adják majd be a szezonális és a világjárványt okozó H1N1 vírus elleni oltóanyagot ősszel - mondta a Független Hírügynökségnek Falus Ferenc csütörtökön, azután, hogy kiderült, nem lehet egy ampullában beadni a kétféle vakcinát.

Az országos tisztifőorvos megemlítette, hogy jelenleg klinikai vizsgálatokkal tesztelik, hogy nem veszélyes-e ez az egyidejű oltás.

Falus Ferenc elmondta: a szezonális influenza elleni vakcinával tavaly 1,5 millióan oltatták be magukat: 1,3 millió adagot az állam ingyen biztosított a rászorultaknak, tehát az időseknek és a krónikus betegeknek, és 200 ezer adagot vettek meg az emberek a patikákban.

Az országos tisztifőorvos reméli idén a tavalyinál több szezonális oltóanyagot tudnak térítésmentesen biztosítani és többen lesznek azok is, akik megveszik a szezonális vakcinát a gyógyszertárakban.
Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a pandémiás, (H1N1) vírus elleni oltóanyagból a szezonálisnál sokkal többet kell beadni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján a magyar egészségügyi vezetők azt szeretnék, ha a lakosság 50-60 százaléka be lenne oltva az új vírus ellen.

Ugyanis például egy 10 fős munkahelyi közösségben, ha 6 ember megkapja a védőoltást a maradék 4-nek is sokkal kisebb az esélye a megfertőződésre. Mint Falus Ferenc elmondta: ennek a vakcina mennyiségnek a kétharmadát az állam fizeti.

55 ezer beteg, 29 halott Nagy-Britanniában

Az Egészségvédelmi Szervezet (HPA) becslése szerint a H1N1 vírustörzs nagy-britanniai megjelenése óta 55 ezren kapták el a kórt. A járvány rendkívül gyorsan terjed: az előző, hétfői összesítésben még tízezernél kevesebb igazolt fertőzés és 17 haláleset szerepelt. Nagy-Britanniában a lakosságszámhoz mérve a legnagyobb a fertőzöttek aránya a világon.

Milliók juthatnak ingyen a vakcinához

Mindez azt jelenti, hogy körülbelül 3-4 millió ember kaphatja meg ingyen a vakcinát, a többi 1,5-2 millió a patikában pénzért szerezheti be. A tisztifőorrvos közlése szerint a pandémia elleni vakcina ára körülbelül ugyanannyi lesz, mint a szezonális influenza elleni oltóanyagé. Tehát a tavalyi árak alapján: egy adag átlagosan 1500-2000 forint.

Arra a kérdésre, hogy mennyi plusz kiadást jelent a költségvetésnek a pandémiás vakcina, az országos tisztifőorvos egyelőre csak annyit válaszolt: több milliárd forintba kerül majd az oltóanyag, de így is a nemzetgazdaság sokat spórol, mert a legnagyobb teher az lenne, ha a világjárvány miatt az emberek többsége képtelen lenne dolgozni. Példaként említette, hogy Mexikóban és Argentínában, ahol felkészületlenül érte a lakosságot a fertőzés, tavasz óta már 1 százalékkal csökkent a GDP a betegségek miatt.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.