Képek a szívizom szívinfarktus utáni vérzéséről

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika megjelent:

MRI segítségével első ízben sikerült képeket készíteni a szívizomnak szívinfarktus utáni gyulladásáról. A vérzés mértékéből megítélhető, mennyire károsodott a beteg szíve és milyen esélyei vannak a túlélésre.

Az Imperial College London kutatóorvosai MRI (mágneses rezonancia alapú képalkotó eljárás) alkalmazásával először készítettek olyan felvételeket, amelyen a szívizomnak szívroham utáni vérzése látható. A szakemberek szerint a vérzés intenzitásából következtetni lehet rá, hogy a szívinfarktus milyen mértékben károsította a páciens szívét, és mennyi az esélye a túlélésre.

Vérző szívizom
(a bevérzést a piros folt jelzi)

Az egyetem tudósai 15 olyan beteget vizsgáltak, akik szívrohamon estek át, a felvételeket pedig MRI segítségével rögzítették, mely módszer a vérben lévő vas mágneses tulajdonságát használja ki. A tanulmány a Radiology című orvosi szalapban jelent meg.

Azt már korábban is tudták, hogy szívroham után a betegek nagy részénél vérzés keletkezik a szívizomban, ám csak most derült fény arra, hogy a vérzés nagysága arányos a szívinfarktus súlyosságával.

A kutatást vezető Dr. Declan O?Regan nyilatkozata szerint azoknál a betegeknél, ahol a szívroham súlyosabb volt, a szívben komolyabb vérzés indult meg, míg a vérzés intenzitása alacsonyabb maradt az enyhébb lefolyású szívinfarktusnál, így a betegnek is nagyobb az esélye a felépülésre. A módszer jelentősége abban áll, hogy segít felbecsülni az infarktust követő szövődmények kialakulását.

Akkor beszélünk szívinfarktusról, ha a szív vérellátását biztosító egyik artéria elzáródik: a szívbe ilyenkor nem jut megfelelő mennyiségű vér, emiatt a szívizom oxigénellátása sem megfelelő.

A szívinfarktuson átesett betegek terápiája során a legtöbb esetben fémcsöveket - orvosi szóval sztenteket - alkalmaznak annak érdekében, hogy az elzáródott artériában helyreállítsák a vérellátást.

Természetesen még sok a válaszra váró kérdés. Nem tudott például, hogy a szívizom a vérzés hatására tovább károsodik-e? További kutatásokra van szükség a szívinfarktusos betegek minél jobb kezelése és ellátása érdekében.

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító
Forrás: Sciencedaily
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika

Cikkajánló

A szívinfarktus tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Szívinfarktus
A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál a tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Vajda Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.