Az alvászavar és típusai

Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.

Az alvás rendszeresen ismétlődő szakasza életünknek. Alvás során a külvilággal való kapcsolatunk jóval felszínesebbé válik, izmaink elernyednek. Ezen órák alatt töltjük fel szervezetünk raktárait, a tudatalattink pedig rendet rak az előző nap eseményei között.

Az alvásigény egyénenként és életkoronként jelentős szórást mutat. Egy újszülött többnyire csak enni és inni ébred fel, míg az idős emberek többsége már alig néhány órányi alvással is beéri. Általában igaz, hogy ha valaki frissen ébred és kipihentnek érzi magát, akkor elegendőnek bizonyult számára az alvásra fordított idő, és megfelelő volt az alvás minősége is.

Az alvásnak két fő szakasza van: az egyikben a szemünk gyors mozgásokat végez, ezt REM-fázisnak nevezik. Ebben a szakaszban történik az álomtevékenységünk, amire azonban felébredés után többnyire nem emlékszünk pontosan. A másik fő alvásszakasz (non-REM) további részekre osztható az alvás mélysége és a reflextevékenységek milyensége alapján.

Miért baj a kialvatlanság?

Az alvászavar csökkenti az alkalmazkodóképességet, azaz a „túlélést": a reagáló-, tanulási és tűrőképesség, a figyelem, valamint a munkateljesítmény csökken, egyre ingerlékenyebbek, fáradtabbak leszünk, sőt, tartósan kimerült állapotban a testi (szomatikus) betegségek és a szellemi leépülés (dementálódás) kockázata is lényegesen fokozódik.

Az alvászavar tünet és betegség egyaránt lehet, mely mögött számos különféle ok húzódhat meg, ezeket azonban még a legkörültekintőbb módszerekkel sem mindig sikerül kideríteni. Komolyabban akkor kezelendő az alvászavar, ha jelentős szubjektív panaszokat okoz és érdemben gátolja a beteg mindennapi élettevékenységét, aktivitását.

Inszomnia, hiperszomnia és paraszomnia

Az alvászavarok közé tartozik a hiposzomnia vagy inszomnia (álmatlanság), melyet nehezített elalvás, az alvásnak ébredésekkel megszakított mintázata, illetve a folyamatos alvást követő túl korai ébredés jellemez.

Ennek valamelyest éppen ellentéte a hiperszomnia, mely fokozott alvásigényen alapuló állapot, ilyen például a nappali aluszékonyság. A rosszul alvók számára talán meglepő, de az sem szerencsés, ha túl sokat alszunk. A hiperszomnia oka lehet a gyógyszerek, főként altatók nyugtatók túladagolása, de a fokozott alvásigény utalhat testi betegségekre is. Ezek között nem egyszer igazolódik a pajzsmirigy szerepe, melynek csökkent működése gyakran jelentkezik érdektelenséggel, aluszékonysággal, viszont az aluszékonyság súlyosabb agyi folyamatoknak (pl. gyulladásoknak vagy a koponyán belüli nyomás fokozódásának) a tünete is lehet.

Az említett, jórészt mennyiséginek is nevezhető zavarokkal szemben inkább minőségi zavarok a paraszomniák, melyeknél elsősorban az elalvás vagy a felébredés folyamata sérül: ide tartozik például az alvajárás.

A mindennapi élet szempontjából a legnagyobb jelentősége az inszomniáknak van, amelyeket tartamuk alapján átmeneti, rövid távú és krónikus insomniákra oszthatunk fel. Az insomniák kezelése (különösen az első két esetben) alapvetően gyógyszeres terápiából áll, de itt jelezzük, hogy elsősorban a krónikussá váló esetekben pszichoterápiás módszerek vagy például alvásmegvonásos kezelés alkalmazása is szükséges lehet.

Megjegyzendő továbbá, hogy a tüneti alvászavar mögötti pszichiátriai alapbetegség esetén megoldás lehet az alapgyógyszer (pl. depresszió esetében a hangulatjavító szer) dózisának módosítása, esti adagjának megemelése, altató beállítása helyett.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter főorvos