Nagy Bandó András gondolatai a rákról

Rákgyógyítás
megjelent:

A Sosemvolt Toscana című regénye egy végstádiumba kerül hasnyálmirigyrákos beteg utolsó hónapjairól szól. Nagy Bandó Andrást a Rákgyógyításnak adott interjúban az orvosok és betegeik kapcsolatáról, regénye kapcsán pedig a rákhoz való viszonyáról kérdeztük.

A bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolat javításának elkötelezett híve, az emberiességből példásra vizsgázó doktorok elismerésére létrehozott, a betegek által megírt történetek alapján odaítélt Astellas Díj egyik alapítója Nagy Bandó András.

Az író-humorista nemcsak szellemes, s a társadalomnak gyakran görbe tükröt tartó írásai és fellépései nyomán ismert, hanem számos könyvet is szerzőként jegyez.

A Sosemvolt Toscana című regénye egy végstádiumba került hasnyálmirigyrákos beteg utolsó hónapjairól szól. Nagy Bandó Andrást a Rákgyógyításnak adott interjúban az orvosok és betegeik kapcsolatáról, regénye kapcsán pedig a rákhoz való viszonyáról kérdeztük.

Beszél arról, hogy az orvos szaktudása mellett mennyire fontos az embersége, vall bátyja elvesztéséről, s arról, miként vélekedik az emberi búcsúzásról.

- Meglátása szerint hogyan változott az orvos-beteg kapcsolat az utóbbi időben?

Nagy Bandó András: - Az általánosítást kerülve azt gondolom, egészében pozitív irányba történt elmozdulás. Ez kényszerhelyzet is, és azt hiszem, egyfajta európai szellemi, kulturális értékváltás következménye is.

Például, ha egy jól igazgatott kórházba képzeljük magunkat, aligha kérdéses, hogy a csúcstól az alsó szekcióig mindenki példásan végzi a dolgát, épít kapcsolatokat. A magánklinikák és magán orvosi praxisok is versenyhelyzetet teremtenek.

De nem temetném a múltat: tudok régvolt orvosokról, akiket szó szerint imádtak a betegei. Közéjük emelem falunk egykori orvosát, Tempfli doktort, akinek az életemet is köszönhetem: vérmérgezésből hozott vissza, példátlan törődéssel.

- Az orvosok egy részét valóban rendkívül tisztelik a betegei, másoktól inkább tartanak, ám szakértelmük miatt kitartanak mellettük, s az sem tagadható, hogy konfliktusok is előfordulnak. Az Astellas Díj meghirdetésével a jó orvos-beteg kapcsolatot szeretnék erősíteni, mondván: az orvosba vetett bizalom és a doktor embersége önmagában gyógyító erejű.

Nagy Bandó András: - Fantasztikus kapcsolatok sorát ismertem meg a pályaművek olvasásakor, sokszor könnyeztem.

Azt hiszem, aki valóban az életét tette föl erre a hallatlanul nehéz, időigényes, de ezernyi örömöt, sikerélményt adó pályára, az valamennyi betegét oly emberségesen gyógyítja, hogy csakis szerethető lesz.

Meggyógyítani szakértelemmel is lehet, de szívet, lelket, testet gyógyítani csak emberséggel, tisztességgel és szeretettel. Hiszem, hogy ők a többség.

(Rákgyógyítás Magazin)

Tovább Fogalomtár daganatos megbetegedésekhez

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.