Anatómiai helyzetének köszönhetően más szervek daganatai gyakran okoznak áttétet: sok esetben a májban található áttét okoz először tüneteket, ami a beteget orvoshoz viszi, majd a részletes kivizsgálás során derül fény az elsődleges daganatra.
A máj szerepe
A máj az egyik legnagyobb hasi szervünk, amely kiemelkedően fontos szerepet tölt be az emésztési folyamatban. A máj termeli az epét, amely a táplálkozással bekerült zsírokat az emésztőenzimek számára lebontható állapotban tartja. A májnak központi szerepe van a méregtelenítésben, a szervezet számára fölösleges vagy káros anyagok vérből történő kiválasztásában, lebontásában, ezen kívül az emberi test számára nélkülözhetetlen fehérjéket is előállít.
A máj sejtjeiből elsődlegesen kiinduló daganatot hepatocelluláriscarcinómának, májráknak nevezzük. A májrák előfordulása Európában a többi daganatos betegséghez viszonyítva ritka, öt eset jut évente 100 000 lakosra. A férfiak háromszor gyakrabban betegszenek meg, mint a nők, a betegség előfordulása 50 éves kor felett halmozódik. A világ más tájain - elsősorban Afrikában és Ázsiában - a betegség jóval gyakoribb.
A májrák legfontosabb kockázati tényezője a májzsugor (cirrhosis), az esetek 80 százalékában ennek talaján alakul ki a tumor. A májzsugor oka lehet a hosszú ideig tartó, túlzott mértékű alkoholfogyasztás (a krónikus alkoholisták 15 százalékánál alakul ki cirrhosis); a vírusos májgyulladás idült formája (hepatitis B, C, D vírusok esetén); ritkábban egyes anyagcserebetegségek illetve hosszan tartó gyógyszer- és méreghatások.
Magyarországon az alkohol indukálta májzsugor és az ennek következtében kialakuló májrák a leggyakoribb. Sajnos az alkoholizmus nálunk népegészségügyi problémát jelent: egyes felmérések szerint a lakosság 10 százaléka alkoholfüggőnek tekinthető.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A hepatitis B és hepatitis C vírus a májzsugor előidézésén kívül egyéb mechanizmusokkal is hajlamosít a májrák kialakulására. A kockázat azoknál a személyeknél a legnagyobb, akik újszülöttkorukban (vagy a méhlepényen keresztül) Hepatitis B vírussal fertőződtek meg.
Az Aspergillus flavus nevű penészgombával való tartós érintkezés, a gomba szervezetbe való tartós bejutása szintén a betegségre hajlamosít. Hazánkban szerencsére nem nagyon találkozni ezzel a kórokkal, mivel a gomba elsősorban nedves éghajlaton található meg, ahol különféle gabonákkal kerül az emberek szervezetébe és fejti ki rákkeltő hatását.
Egyes hormonkezelések szintén növelik a betegség kockázatát, de ez nem tartozik a betegség gyakori okai közé.
Milyen tünetekkel jár a májdaganat?
A tünetek, ha egyáltalán vannak, nem jellegzetesek. A beteg egyéb okkal nem magyarázhatóa fogyást tapasztalhat, felléphet érzékenység a has jobb felső régiójában, a jobb bordaív alatt.
Képünk illusztráció
Mivel a májrák leggyakrabban májzsugor és hepatitis fertőzés következtében alakul ki, az ezen betegségek által okozott panaszok a vezető tünetek. A májbetegségek legjellegzetesebbek tünete a levertség, az erőtlenség, a gyomortáji bizonytalan panaszok, esetleg hányinger, émelygés léphet fel.
A bőrön jellegzetes elváltozások láthatók: csillag alakú pirosas területek a mellkas bőrén, a tenyerek és talpak feltűnő rózsaszínes árnyalata, a bőr elvékonyodása, a körmök elfehéredése. Észlelhető lehet sárgaság, időnként viszketésről számol be a beteg.
Hormonális eltérésekre utaló jelek is mutatkozhatnak: férfiaknál eltűnik a férfias eloszlású testszőrzet, szexuális zavarok lépnek fel. Nőknél a menstruációs ciklus felborulása, esetleg a vérzés elmaradása utalhat a májbetegségre.
A máj rosszindulatú daganata gyorsan nő és hamar terjed a közeli nagy vénákba és a májkapu nagy vénájába.
Az alkohol indukálta májzsugor kialakulásának stádiumai. Forrás
A májrák kivizsgálása
Megelőzés
Legfontosabb a nagy mennyiségű alkohol fogyasztásának elhagyása, ha szükséges orvosi segítség bevonásával.
A hepatitis B és C vírus testnedvek közvetítésével terjed (cseppfertőzéssel nem), így a megfelelően megválasztott védekezési eszköz használatával és a higiénés szabályok betartásával a megfertőződés elkerülhető. A vérkészítményeket Magyarországon már régóta vizsgálják, így az ezekkel való fertőződés veszélye napjainkra jelentősen csökkent.
A hepatitis B vírus ellen védőoltás létezik, mely a fokozott kockázatnak kitett csoportok számára (pl. egészségügyi dolgozók) kötelező. A terhesgondozás folyamán rutinszerűen szűrik a vírust, a fertőzött anyák újszülöttjei védőoltást kapnak.
Sok esetben már a beteggel való beszélgetés folyamán felmerül az orvosban a kór lehetősége. A fizikális vizsgálat során az orvos a máj tapintásából már tud következtetéseket levonni, illetve észleli a májbetegség fent említett jellegzetes tüneteit.
A vérvétel a máj működésével kapcsolatban fontos információkkal szolgál. A májrák diagnózisában nagy segítség az úgynevezett alfa-fetoprotein (AFP) szint meghatározása, amely a májrákos esetek 90 százalékánál emelkedett. Mivel azonban az emelkedést egyéb betegségek is okozhatják, nem specifikus jel, így önmagában nem jelent májdaganatot.
Alapvető vizsgálat az ultrahang vizsgálat (UH) és a computertomographiás vizsgálat (CT). Ezek alapján a gyanús elváltozásokból ún. tűbiopsziás módszerrel szövettani minta nyerhető (egy hosszú tű segítségével UH-os ellenőrzés mellett). Amennyiben a vizsgálatok igazolják a tumor jelenlétét, további CT vizsgálatokkal és különböző érfestéses technikákkal határozható meg a daganat pontos kiterjedése és az egyéb szervek érintettsége.
Kezelési lehetőségek
A terápia alapja a daganat műtéti eltávolítása (rezekció). Az eltávolított májrészlet nagysága a daganat kiterjedésétől függ.
A műtét nem minden esetben kivitelezhető: ha mindkét lebeny érintett vagy a daganat az erekbe tör, esetleg a távolabbi terjedés jelei is felfedezhetők, a tumor nem operálható. Ilyen esetekben meg lehet kísérelni a daganatos májrész tápláló artériájának a lekötését vagy egyéb módszerrel való elzárását.
Palliatív kezelésként kemoterápia vagy radioterápia jöhet szóba.
Figyelem! A hozzászólásokban foglaltak igazság- és valóságtartalmáért a WEBBeteg nem vállal felelősséget.
Hozzászóló: Vendég
2009-06-15 22:18:00
Mi is átéltük a májdaganat kellemetlen velejáróit. A férjem észlelte a fáradékonyság jeleit. Emiatt ment orvoshoz, és a vizsgálatokból (vérvétel, CT) hamar kiderült, hogy májdaganata van. Mivel fiatalkora óta sofőrként dolgozott, nem fogyasztott alkoholt. Így azt gyanítják, hogy mivel nagyon szereti a sertésmájat, esetleg valamelyik étteremben annak a fogyasztása által lett beteg. Persze ez csak feltételezés. A vizsgálatok 2001. augusztustól 2002. februárig tartottak. Táplálékkiegészítőket kezdett akkor szedni, és azóta sem jött elő ez a problémája.
Az apja gyomorrákban, az anyja végbélrákban, a bátyja gégerákban halt meg, a bátyjának több mint 10 évvel a halála előtt súlyos agydaganata volt, amiből nehezen, de felépült.
Portálunk megfelel az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló
HONcode előírásainak.
Ezt itt ellenőrizheti.
Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt.
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!