A kolera tünetei és kezelése

szerző: Dr. Horváth Balázs, általános orvos - WEBBeteg
megjelent:

A kolera fertőződést követő hirtelen folyadékveszteség miatt kiszáradás, vérnyomásesés, sőt akár eszméletvesztés is bekövetkezhet - órákon belül is!

Kórokozója a Vibrio cholerae nevű baktérium. Újabb adatok szerint, nem kizárólag az emberben fordul elő, egyes víziállatok (főként kagylók) is hordozhatják a kórokozót. A kolera járványok terjesztésében nagy jelentősége van annak, hogy sokan tünetmentesen hordozzák a baktériumot, ám ők ugyanúgy megfertőzhetnek bárkit a környezetükből, mint tüneteket mutató társaik.

A betegség főként Ázsia déli részein, a Bengáli-öböl környékén gyakori, a történelem során azonban, már többször okozott egész földrészekre kiterjedő járványokat.

Az ember a kórokozóval szennyezett víz, vagy élelmiszer útján fertőződhet. A baktériumok a vékonybél bélbolyhaiba jutnak, és a bélhámsejteket fertőzik meg. Hasmenéses tüneteket, az általuk termelt anyag (kolera toxin) bélhámsejtekbe jutása miatt okoznak.

A kolera tünetei

A kórképre jellemző a rövid, néhány órás lappangás után bekövetkező, akár egy litert is meghaladó térfogatú, vizes székletürítés. Ez rövid idő (néhány óra) leforgása alatt több hasonló is követi. A széklet állaga jellemző, a főtt rizs levéhez hasonlít. A széklettel történő hirtelen folyadékveszteség miatt kiszáradás, vérnyomásesés, akár eszméletvesztés is bekövetkezhet akár órákon belül is!

Folyadék-, só- és cukorpótlás!

Az eredményes kezelés, mindenekelőtt a megfelelően nagy mennyiségű, és lehetőleg szájon keresztül történő folyadék-, só-, és cukorpótlás. Erre a célra, előre kicsomagolva kaphatóak a patikákban a sókat, és szőlőcukrot tartalmazó, vízben feloldandó készítmények, melyet akár a beteg maga is el tud készíteni. A felgyógyulás gyorsítása érdekében, tetraciklin antibiotikumokat szoktak adni.

A kolera megelőzésére, jelenleg még nem áll rendelkezésre megfelelő védőoltás (a jelenlegi csak néhány baktériumtípus ellen, és mindössze 2-3 hónapig nyújt védettséget, az oltottak kb. 40 százalékában). A megelőzésben a megfelelő személyi higiéné, a víz-, és szennyvízhálózat karbantartása játsszák a legfőbb szerepet.

Hazánkban a kolera megbetegedést azonnal jelenteni kell az ÁNTSZ felé. Gyógyultnak nyilvánítják a pácienst, ha az antibiotikumos kezelésbefejezése utáni 3., 4. és 5. napon sem tudnak kórokozót kimutatni a székletmintából.

Egzotikus betegségek - Áttekintés

Betegség

Malária Sárgaláz Vérzéses dengue-láz Tífusz Kolera

Előfordulás

Afrika,
Dél-Ázsia,
Dél-Amerika
Dél-Amerika,
Afrika
Dél-Ázsia, Afrika, Közép- és Dél-Amerika Afrika,
Dél-Ázsia,
Dél-Amerika
Dél-Ázsia

Fertőzés forrása

szúnyog szúnyog szúnyog emberi ürülék ember

Első tünetek

igen magas láz rohamok formá- jában, hányás, vérszegénység influenzaszerű tünetek, fényre történő érzékenység influenzaszerű tünetek, nyirok- csomók meg- nagyobbodása fokozatosan emelkedő láz, fejfájás hasmenés intenzív folyadék- veszteséggel

Védőoltás

nincs van nincs van nincs

Első teendők

kórházi kezelés szükséges tápanyagpótlás folyékony formában lázcsillapítás, kórházi kezelés kórházi kezelés szükséges folyadék-, só és cukorpótlás

Dr. Horváth Balázs, általános orvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Horváth Balázs, általános orvos

Cikkajánló

Széklet
A tápanyagbevitel végeredménye a székelés, ami nagyon fontos az egészségre nézve, ugyanis ez a test természetes módja a salakanyagok kiválasztására. Az emésztési folyamat alapos megismerése segíthet megállapítani, mi a probléma, ha a székelés nem a normális módon működik.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Plósz János, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.