• Kutatók éjszakája - Az ÁNTSZ és a Nébih is várja az érdeklődőket


        Laborlátogatással, kísérletekkel és ismeretterjesztő előadásokkal várja az érdeklődőket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken Budapesten a Kutatók éjszakáján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pedig országszerte tíz telephelyén mutatja be az állategészségügyi diagnosztika, az élelmiszer- és takarmánybiztonság, valamint a növény- és talajvédelem területén végzett munkáját.

        Az ÁNTSZ programjain az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ munkatársainak segítségével a látogatók megismerkedhetnek a szuperbaktériumokat övező tévhitekkel és a tényekkel, valamint a védőoltással megelőzhető kiütéses betegségekkel. 

        Ki lakik a vízben? címmel szó lesz az ivóvízről és arról, "ami mögötte van", lesz pollenvadászat és Sejt, ami mit sem sejt címmel kromoszómavadászat, de az anthrax új szerepeiről is hallhatnak az érdeklődők, akik a helyszínen regisztrálva laborlátogatásokon pillanthatnak be a szakemberek munkájába - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

        A Nébih tájékoztatása szerint Budapesten a Mester utcai laborban, a Tábornok utcai telephelyen és a Feneketlen tónál, vidéken pedig kaposvári, kecskeméti, miskolci, székesfehérvári, szolnoki, tanakajdi és veszprémi laboratóriumaiban várja a közönséget.

        A látogatók megtudhatják például, hogyan lehet kimutatni a GMO-kat élelmiszerekből, akácméz-e az akácméz, hogyan lehet egy teljes üveg ásványvizet egy Petri-csészében megvizsgálni, és hogyan használható a biochip az élelmiszerek vizsgálatában. Megismerkedhetnek a lángfestéssel és olyan betegségekkel, mint az afrikai sertéspestis vagy a lovak fertőző kevésvérűsége. Sétát tehetnek talajvédelmi laboratóriumban, megtudhatják, alkalmasak lennének-e érzékszervi bírálónak, és ízküszöbérték-vizsgálaton is részt vehetnek.

        A részletes programot a www.kutatokejszakaja.hu honlapon találják az érdeklődők.

        (Forrás: MTI)