• Egyetértünk: véradás


        Minden véradás fontos, különösen nyáron, hiszen ez mindig nehéz időszak a véradásszervezésben. Július 7-én a debreceni Vasutas Művelődési Házban várják a donorokat a Magyar Vöröskereszt Debrecen területének munkatársai és a művelődésszervezők.

        A nyári utak és a pihenés miatt kevesebb donor tartózkodik Debrecenben és megyénkben, ám nyaralóhelyükön is vért adhatnak a segítő szándékú emberek – erre emlékeztetnek a vöröskeresztes véradásszervezők. Az itthon lévőket, a Debrecenben és a környékén nyaralókat pedig szeretettel kérik, hogy ne halogassák a véradást, mert fontos a készletek szinten tartása nyáron is.

        A csütörtök délelőtti program ezért véradás lesz a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban (Debrecen, Faraktár u. 37.). Június 7-én 8.30 és 11.30 között a környéken lakókat és minden egészséges, segítő szándékú embert várnak a véradásszervezők, akik egy donort sem engednek el apró ajándék nélkül. Kérik azonban véradásra jelentkezőket, a hőség miatt különösen ügyeljenek arra, hogy a napszaknak megfelelően étkezzenek és fogyasszanak sok folyadékot a donáció előtt és után.

        S mint minden alkalommal emlékeztetik őket arra is, hogy hozzák magukkal személyi igazolványukat, lakcím- és TAJ-kártyájukat.

        A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásai a jövő héten:


        ·         2016.07.04. 09:00-12:30   Nyírábrány, Művelődési Ház, Ábrányi Kornél tér 5.

        ·         2016.07.04. 07:30-17:30    Debrecen, Vérellátó Állomás, Bem tér 19.

        ·         2016.07.05. 09:00-13:30Pocsaj, IKSZT Ifjúsági Ház, Kossuth utca 1.

        ·         2016.07.05. 10:00-14:30  Debrecen, Magyar Államkincstár, Hatvan u. 15.

        ·         2016.07.06. 09:00-12:00   Fülöp, Művelődési Ház, Arany János u. 21.

        ·         2016.07.06. 07:30-17:30    Debrecen, Vérellátó Állomás, Bem tér 19.

        ·         2016.07.06. 09:00-12:00   Magyarhomorog, Szociális Szolgáltató, Árpád u. 49.

        ·         2016.07.07. 09:00-15:00    Hajdúhadház, Laktanya, Liget u. 1. (nem nyilvános véradás)

        ·         2016.07.07. 08:30-11:30    Debrecen, Vasutas Egyetértés Műv. Központ, Faraktár u. 37.

        ·         2016.07.07. 13:00-16:30    Debrecen, NAPLÓ Székház, Dósa nádor tér 10.

        ·         2016.07.07. 09.30-12.30    Tetétlen, Szivárvány Időskorúak Gondozóháza, Rákóczi u. 1.

        ·         2016.07.08. 10:00-13:00    Hajdúszoboszló, Rendőrkapitányság, Rákóczi u. 4. (nem nyilvános)

        ·         2016.07.08. 14:00-16:00    Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke, Mátyás király sétány 10.

        ·         2016.07.08. 07:30-17:30    Debrecen, Vérellátó Állomás, Bem tér 19.

        ·         2016.07.09. 09:00-11:30    Balmazújváros, Veres Péter Művelődési Központ, Kossuth tér 18.

        ·         2016.07.09. 14:00-17:00    Esztár, MOY Rendezvényház, Irinyi u. (hrsz. 166/1.)

        (Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete)